E hét szerdai, február 7-i Fillagória adásunk vendége egy újabb Példakép ezúttal Dr. Csermely Péter, a @Kutató Diákokért@ Alapítvány elnöke volt. Csermely professzor nemzetközi hírű tudós, aki ismertségét a tudományos kutatók utánpótlásának kinevelése érdekében veti latba. Hatalmas hálózatot hozott létre, mely a kutatás iránt érdeklődő diákok számára lehetőséget ad a szakmai kapcsolatok kiépítésére - ez a tudományos életben kulcsfontosságú. Az ötlet annyira pontosan eltalálta az igényeket, hogy már az első évben háromszáz kiváló kutató jelentkezett mentornak. Ma már nyolcszázan vannak, köztük a Nobel-díjas Oláh György, sok akadémikus, több volt és jelenlegi alkotmánybíró. A kutató diákok száma ma már ötezer körül van, közülük ezer határon túli magyar. A résztvevők által alapított egyesület az öntevékenységre épül, a szervezetet demokratikusan megválasztott vezetőik irányítják. A magyar mozgalom kezdeményezésére alakult meg a diákkutatók szövetségeinek nemzetközi hálózata.
Az érdeklődők a http://www.kutdiak.hu honlapon találnak bővebb információt az Alapítvány működéséről, illetve a jelentkezéssel kapcsolatban.