Hangzatos ígéretek, melyek megvalósulásából ezidáig úgy tűnik, semmi sem lett. A 2-es metró vonal 2004. évi felújítási munkálatainak, vagyis maga a metróvonal felújításának kezdete óta gyakran hallhatják mozgáskorlátozott embertársaink, hogy hamarosan, ekkorra és ekkorra liftek épülnek a metróvonal valamennyi állomásán, hogy azok segítségével a kerekesszékesek is igénybe tudják venni a teljes metróvonalat. Még 2004. nyarán az akkor felújított Blaha Lujza téri és Kossuth téri metróállomásokra ígértek ilyen szerkezeteket ám ezek azóta sem készültek el. A Budapesti Közlekedési Vállalat most egy új stratégiát dolgoz ki, ha nem is véglegeset ideiglenesen alacsonypadlós autóbuszokat közlekedtet a 2-es metró vonalán. Vajon miért éri meg ez az amúgy is veszteségekkel kűzdő Vállalatnak, még akkor is, ha ez csak egy ideiglenes megoldás? S egyáltalán honnan szerez forrásokat erre a cég? Erre kerestem a választ, ezért felhívtam Dr. Kiricsi Karolát, a BKV Sajtószóvívőjét, s a vele készült interjút (melyet egyébként múlt csütörtökön vettem fel) hallhatták e hét pénteki Handycap adásunkban. Dr. Kiricsi Karola beszélt egy április 19-i sajtótájékoztatóról, melyen Dr. Hagyó Miklós Főpolgármester-helyettes Úr tájékoztatta a nyílvánosságot a fogyatékossággal élők érdekvédelmi szervezeteinek a BKVval történt egyeztetéseiről, hogy hogyan is lehetne a budapesti tömegközlekedést az erre vonatkozó törvényi rendelkezés szerint 2010. végére akadálymentessé tenni vagy legalábbis annak egy részét. Ezen törvényi rendelkezés aközhivatalok, az egészségügyi intézmények és az infrastruktúra teljeskörű akadálymentesítését írják elő 2010. végéig. A Szóvívő Asszony elmondta azt is, hogy a liftek hiánya nem elsősorban forráshiány, hanem az utólag nehezen kivitelezhetőség következménye, ráadásul az egyes kivitelező cégek a tervezettnél jóval magasabb árért kínálták a megvalósítást. Így egyelőre marad e fenti ideiglenes megoldás, de tervek már vannak, hogy hogyan lehet majd a mélyebben lévő állomások esetében a kerekesszékesek közlekedését megvalósítani: pl. a mozgólépcsők mentén elhelyezett emelőszerkezetekkel, melyek műszaki megvalósítására jelenleg még nem tud pontos, érdemi választ adni, de az egyeztetések már zajlanak. A jelen ideiglenes megoldás egyelőre csak a 2-es metróvonalra terjed ki, mármint, hogy ezt próbálják meg kiváltani alacsonypadlós buszokkal.
Műsorunk második felében pedig a Magyarországi Tolókocsi Alapítvány múlt szerdai átadóünnepségén Dr. Szőke Györggyel készített interjúm hallhatták Hallgatóink.