Zsuzsát sajnos nem sikerült telefonon elérnem, így igyekeztem délután egy órára a Feneketlen-tóhoz, így is elkerültük egymást Krisztáékkal, akik csak kettő előtt pár perccel érkeztek a színpadhoz, mialatt még készülődés zajlott, mivel a rendezvény második napja délután 14 órakor indult. Az első négy óra programjában elsőként mazsorettbemutatót láthattunk, majd különféle népzenei hagyományőrző együttesek léptek fel, többek között a sebsiszentgyörgyi Fenyőcske Néptáncegyüttes, majd a Polonese lengyel Néptáncscsoport, majd egy sváb sramlizenekar, melynek neve magyarra fordítva Vidám Fiúk, aztán bolgár-, görög népzenei együtteseket hallhattunk. Idő közben bővült kis csapatunk, mégpedig Bertával és Csillával, így végül négy gyönyörű hölgy társaságát élvezhettem. A bolgár- és a görög népzenei együttesek műsora alatt egy oldalsó büfében fokhagymás szendvicset ettünk, közben Kriszta SMS-t váltott az egyik soron következő fellépő Művésszel, Pintér Tiborral, akihez elmeséléseiből ítélve régi barátság köti. Egy dalt kért tőle, mégpedig a Verona címűt a Rómeó és Júlia című musical-ből, melyben Tibor is játszik. Nem sokkal este háromnegyed hat után hátramentünk meglesni a Művész Urat, amint megérkezik, de akkor sajnos nem találkoztunk vele, így csak koncertje után válthattunk vele néhány kedves szót. Természetesen Kriszta kívánsága mindjárt a koncert elején teljesült, ugyanis Tibor még ezt megelőzően válaszolt is neki SMS-ben, miszerint rendben van, el fogja énekelni ezt a bizonyos dalt így ezt mindjárt elsőként hallhattuk tőle. Aztán pedig jónéhány remek sláger és musical-részlet következett, de a legnagyobb sikert számomra mégis a Honfoglalás című film eredetileg Demjén Ferenc és a Kormorán Zenekar által előadott Kell még egy szó című dal aratta. Ekkor figyeltem fel Tibor különös hangfekvésére, tónusára, mely Vikidál Gyula hangjára emlékeztetett, rögtön úgy éreztem, ha lesz alkalmunk találkozni vele a koncert után, meg is mondom neki, kíváncsi lévén reakciójára, hogy legalábbis szerintem fennáll ez a hasonlóság. Volt is alkalmunk találkozni vele, igaz, jónéhány percet kellett várni a koncertje után, mire kiérkezett a színpad háta mögött kordonnal elkerített részből. Csillával és Krisztával még egy-egy közös fénykép is készült vele, majd végül első alkalommal sikerült beszélnem a Művész Úrral, akivel egy gyors bemutatkozást követően mindjárt össze is tegeződtünk (Kriszta utólag azt mondta vele kapcsolatban, hogy meg is sértődött volna, ha magáztam volna), majd megosztottam vele eme észrevételem, mire mondta, hogy már mások is mondták neki ezt, úgyhogy nem mondtam neki sem újat, sem sértőt, és nem hogy nem vette ezt rossz néven, hanem még meg is köszönte, és örült, hogy tetszett a műsora.
Ezután visszasétáltunk a színpadhoz, ahol ekkor már egy három gyönyörű hölgyből álló hazai énekegyüttes, a Moulin Rouge szórakoztatta a már vagy ötezer főre duzzadt közönséget. Az együttes különlegessége, hogy régi slágereket adnak elő teljesen áthangszerelt formában, teljesen más ritmusokkal, zenei alapokkal. Őket Csepregi Éva, az egykori Neoton Família énekesnője követte, akinek ugyan hangja már-már fátyolosabb a hajdaninál, ám a Művésznő energiáján és dalain mit sem fogott az idő, gyerekek, felnőttek egyaránt élvezték a remek műsort, melyben elsőként régi Neoton-dalok csendültek fel, de természetesen a koncert második felében helyet kaptak újabb, Éva szóló időszakában született dalai is. A műsor mindnyájunknak nagyon tetszett, közülünk mégis Berta táncolt legjobban, mivel ő annak idején is nagy rajongója volt a Neotonnak, így már jónéhány dal címét a dalt megelőző rövid bemutatásból tudta akárcsak egy jó konferansz. :) Ezután az én kisgyermekkori kedvenceim következtek, főképp Korda György, de természetesen Balázs Klári is, akivel az 1980-as évek elejétől fogva együtt énekelnek. Berta és Csilla ekkorra már elment, idő közben Zsuzsa is elköszönt tőlünk, így ezt a koncertet már Krisztával kettesben élveztük végig már ami a mi kis baráti társaságunkat illeti, a közönség pedig ekkor már szinte a színpaddal szemben lévő körforgalmi útkereszteződésig ért, széltében-hosszában vagy harminc méteren keresztül, ahová egy tűt sem lehetett volna ledobni. Jó volt látni, hogy ennyien szeretik még ma is a slágerzenét, amely valóban örök. Nem volt határ generációk között, a Korda-Balázs Művészházaspár műsorán is egyaránt jól érezte magát kicsi és nagy, akárcsak e kétnapos hétvégi rendezvény egészében. Legnagyobb sikert Balázs Klári aratta, aki Celine Dion világslágerét, a Titanic című film betétdalát énekelte magyarul. A koncerten Korda György régi dalai is új hangszerelésben, arculatban szólaltak meg nem kisebb sikerrel, mint hajdanán, amikor a nagyközönség eredeti formájukban hallhatta őket. Ezt követően akárcsak tavaly az idei Nyárbúcsúztató Újbuda Partyt is Gáspár Laci műsora zárta.
Kissé hűvöskés, ám annál derültebb késő nyári időben volt részünk, és forró hangulatban, melyért köszönet Mindenkinek, akinek ebben része volt, a Barátaimnak pedig, hogy együtt lehettünk!
