Az elmúlt vasárnap ismét apai Nagypapáméknál voltam ezúttal viszont Édesapámékkal is volt alkalmam találkozni. Velük is jó régen találkoztam már személyesen. Maradt a jó öreg telefon, na meg a XX. Századvég találmánya, az email, meg az SMS. Eddig. Most azonban egy nagyon kellemes délutánt töltöttünk együtt. Édesapámékat is hasonlóképp azzal az Albummal leptem meg, melyet Nagypapám, Melinda és Édesanyámék is kaptak tőlem, na és persze apai Nagymamám, aki szintén nagyon boldogan hallgatta. Én pedig viszont CD-t kaptam, melyen romantikus slágerek hallhatók.
A tavalyi évet együtt búcsúztattuk Barátnőmmel, Melindával és Barátainkkal, a Crystal-lal és együtt léptünk át a jelenbe, 2008-ba. Melinda a hétvégén nagyon aggódott értem, mert miután családtagjaimmal voltam, ki volt kapcsolva telefonom de vasárnap este igyekeztem megnyugtatni őt, hogy minden rendben van, és megbeszéltük, hogy hétfőn délelőtt a Bicskéről 09:55-kor induló vonattal jön fel Budapestre.
Tegnap délelőtt tehát háromnegyed tizenegykor találkoztunk is a 2-es metró Astoria-megállójánál, miután nem sokkal 10 óra előtt el is indult vonata, így már fél tizenegy után a Déli pályaudvaron volt. Még mielőtt feljöttünk volna hozzám, elmentünk egy közeli kis közértbe vásárolni, vettünk néhány dolgot Szilveszter éjszakára többek között két doboz konzerv lencsefőzeléket, melyből megebédeltünk. Úgy fél kettő felé ebédeltünk meg, majd kötetlen beszélgetéssel, számítógépezéssel tellt a délután, Berta kérte, hogy nyomtassak ki egy példányt a múlt alkalommal készült Mikulásos képből, de sajnos vele nem találkoztunk az este folyamán. Nem sokkal este hat után indultunk el a Nyugati pályaudvarhoz, miután szomjunkat egy-egy pohár forralt borral oltottuk. A tavalyi évet is a Danubius BB Szilveszter rendezvényével, többek között Éliás Junior és a Crystal társaságában töltöttük el remek hangulat volt, leszámítva a hangos petárdákat, és egy kis tüzijátékot, amely véletlen a színpad felé repült, épp Tibiék fellépésén szerencsére azonban sérülés nem történt. A Crystal, mint mindig, most is remek formában volt, ráadásul ezen az estén Tibi még gitártudását is megcsillogtatta egy kicsit.
A Crystal Zenekar koncertje este fél kilenctől tízig tartott, majd utána mi Melindával hazajöttünk úgy döntöttünk ugyanis, hogy az éjfélt kettesben köszöntjük, meghitten, kettesben köszöntjük az új esztendőt, 2008-at. Természetesen asztalunkról nem hiányozhatott a főtt virsli, a sajtos pogácsa, na és természetesen a jó kis BB pezsgő sem még jómúltkor két üveggel vásároltam belőle. Éjfélkor pedig ahogy elterveztük a Himnusz hangjaira együtt köszöntöttük az új esztendőt megköszöntük egymásnak az eddig eltöltött időt, s megígértem Melindának, hogy a jövőben igyekszem még többet együtt lenni vele, amikor csak lehet