Az újév hajnalán már talán kettő óra is volt, mikor elaludtunk. Majd nem sokkal fél tíz után ébredtünk fel tegnap, még hajnalban szándékosan erre az időpontra állítottam be telefonom ébresztőóráját, mivel elméletileg adásba kellett volna lennem a Civilben. Még korábban megfordult a fejemben az az ötlet, hogy meghívom Melindát a stúdióba, hogy végre láthassa, hogyan készül az élő adás, s mivel tegnap Handycap adásnap volt, ezért arra gondoltam, hogy beszélgethetnénk a sérült emberek kapcsolatteremtéséről, az ismerkedésről, párválasztásról, mégpedig úgy, hogy hárman lennénk a stúdióban, Melinda és én, mint látássérültek, Laci pedig, mint ép ember, mint újságíró, mint kívülálló, aki egyáltalán, mint érdeklődő vesz részt a beszélgetésben. Azonban, miután háromnegyed tizenkettőkor elindultunk a Fonóhoz, és dél után fél egy után pár perccel odaértünk a stúdióhoz, látván, hogy zárva a stúdió, gyorsan felhívtam Horváth Lacit, aki szintén nagy meglepetéssel konstatálta, hogy nincs bent senki - ígérte, hogy akkor most felhívja Magyar Ádám Kollégánkat, Rádiónk Műszaki Igazgatóját, hogy mi a helyzet, majd pár perccel később visszahívott, mondta, hogy mivel az Újév miatt minden technikus Kolléga szabadságon van, így nincs élő műsor, minden előre felvett, vagy csak zene van. Kiderült, hogy állítólag Ádám korábban jelezte ezt Lacinak, aki meg jelezte, hogy mi jönnénk élőben, s ha lenne kulcsa a stúdióhoz, akkor nekünk nem kéne külön technikus, mert ő lekeverné az adást. Így azonban maradt a kötetlen zenélés, nekünk pedig egy jó kis téli kirándulás a bokáig érő latyakos hóban, szerencsére azonban viszonylag enyhe volt az idő, s mivel jól fel voltunk öltözve, így nem ártott meg egy jó kis testmozgás, egy kis téli séta. S miután az előző éjjel mindenütt hatalmas utcabál, rendezvénysorozat volt, a járdák és az úttest mindenütt csak latyakos volt, ilyenformán tehát rendben volt a tömegközlekedés. Legalább megmutattam Melindának, hogy hol dolgozom s máskor is lesz majd rá alkalom, hogy személyesen vendégül lássuk őt. Ezt a bizonyos beszélgetést pedig majd előre rögzítjük, s egy soron következő adásunkban leadjuk ezt Laci is jóváhagyta, neki is tetszett az ötlet. Ma reggel pedig Melinda természetesen, ahogy az már ilyen alkalmakkor lenni szokott, most is tőlem ment munkába.
AZ ÚJÉV HAJNALÁN
2008.01.02. 08:46 RUZSA_VIKTOR
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr156083402
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Melinda 2008.01.07. 09:50:45
Kedves Viktor!
Ez a kép nagyon jól sikerült.S örülök hogy veled sétálhattam (ebben) a szép téli időben.