HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

NEM CSALÁS, NEM ÁMÍTÁS!

2008.03.01. 18:00 RUZSA_VIKTOR

Ma egy újabb érdekes rendezvénynek lehettünk szem- és fültanúi, részesei, kik ellátogattunk a Budapesti Gyengénlátók Általános Iskolájába, ahol – a tavaly február 24-ihez hasonlóképp –  egy újabb segédeszközkiállítást láthattunk, mellyel párhuzamosan a Szembetegek Országos Egyesülete az Iskola második emeletén megtartotta éves közgyűlését.

 

A rendezvény délelőtt tíz órakor kezdődött, egy második emeleti előadóhelységben lezajlott a közgyűlés, maroknyi, talán 50-60 ember – ám mégis jelentős érdeklődésre számot tartó közönség előtt. A közgyűlést Ferenczi Zsuzsanna, az Egyesület Elnökasszonya vezette. Nagy örömét fejezte ki, hogy az Egyesületnek több támogatója is van, szerencsére nincsenek anyagi gondjaik, és immár 14 éve folyamatosan jelenik meg „Szemsugár” című újságjuk, negyedéves rendszerességgel. Az Elnökasszony emellett köszönetet mondott a Budapesti Gyengénlátók Általános Iskolája Igazgatójának és Dolgozóinak, hogy évrő-évre lehetőséget, teret biztosítanak a közgyűlésnek, emellett pedig a segédeszközkiállításnak is. A segédeszközkiállításon pedig – az egyik első emeleti tanteremben – különböző, látássérült emberek számára készült segédeszközöket láthattunk, és próbálhattunk ki – többek között videonagyítókat, olvasótévéket, és kuriózumként egy Eurófelismerő készüléket, melyet Géresi Miklós, a segédeszközöket forgalmazó Labrador BT     Kereskedelmi Managere mutatott be, akivel egy rövid interjú keretében volt szerencsém beszélgetni. Emellett érdekes előadásokat is hallhattunk: Haász Endre, egy polarizált fénnyel működő lámpa  fejlesztője, gyártója, szabadalmaztatója e lámpa jótékony hatásairól, a fényterápiáról tartott előadást.  Többek között elmondta, hogy a fényre minden élőlénynek szüksége van, még azoknak is, akik semmit sem látnak, hiszen a fénynek nem csak a látható világban van nagy szerepe, hanem annak komoly bioenergetikai jelentősége van, kezdve a fotoszintézistől egészen az ember  lelki világáig, mindennapi életéig. Dr. Bódi Sándor szemész-szakorvos pedig e lámpa klinikai alkalmazásairól beszélt: három klinikai esetet említett,  melynek során e lámpa jótékony hatása egyértelműen bizonyítást nyert. Az egyik ilyen eset az volt, amikor egyik páciense  először nem tudta végigolvasni a vízustáblát, éleslátása folyamatosan romlott.  Miután a Doktor Úr alaposan megvizsgálta a szemfenekét, látta, hogy az tele van foltokkal, melyek gátolták az éleslátást. Javaslatára a páciens háromhónapos fényterápián vett részt, majd az utána következő ellenőrzéskor végigolvasta a vízustáblát, szemfeneke pedig – ahogy a Doktor Úr fogalmazott – „olyan volt, mint egy ma született csecsemőé”.  Mindemellett – miután a páciens még szemüveget is hordott – az addigi másfeles dioptriát fél dioptriára tudták csökkenteni, mely elegendő volt az éleslátáshoz. A másik esetben a Doktor Úr egy cukorbeteget vizsgált, akinek szemfenekén vércsíkok voltak – ám a Doktor Úr javaslatára alkalmazott három hónapos fényterápia hatására ezek teljesen megszűntek. A harmadik esetben egy glaukómás, agyvérzésen átesett pácienst vizsgáltak, akinek látótere háromnegyed részben sötét volt, három hónap múlva azonban ez ellenkezőjére változott, vagyis  látótere háromnegyed részre nőtt, és csak negyed részben volt sötét folt a vizsgálat szerint. Jómagam – be is vallottam Hász Úrnak – ezidáig szkeptikus voltam a fényterápiával szemben, holmi hókuszpókusznak, kuruzslásnak tartottam ezt – ám Bódi Sándor Doktor esetei számomra is  hitelt érdemlően igazolják, hogy ez bizony nem az. A szomorúság azonban az, hogy ezen készülékek  - mind a lámpa, mind pedig az első emeleti helységben bemutatott segédeszközök – ára több százezres nagyságrendű, támogatást pedig nem élveznek – de a forgalmazók, mind Hász Úr, mind Géser Úr cége igyekszik kedvező hitelkonstrukciót biztosítani az érdeklődőknek, miután bárki hazaviheti kipróbálásra a készüléket, előzetesen megállapított kölcsönzési díj ellenében, melyet aztán a készülék visszaadása után, utólag számítanak fel, kivéve, ha az érdeklődő meg kívánja vásárolni, mert ilyen esetben, ha a vételárat kifizeti,    vagy egy hitelkonstrukció esetében egy bizonyos előleget kifizet,   akkor a kölcsönzési díjtól eltekintenek.   

 

Mindezt  valamelyik márciusi „Handycap” adásunkban hallhatják is a Civil Rádió Hallgatói – természetesen előre jelezni fogom az adás időpontját, miután egyeztettem Horváth László Kollégámmal.

 

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr206083386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Berta 2008.03.03. 23:09:44

Kedves Viktor! Sok boldog születésnapot a hajnalifeny blognak! Üdv:Berta
süti beállítások módosítása