HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

"FELKÉSZÜLNI... RAJT! CÉL: A MUNKA!"

2008.06.25. 00:21 RUZSA_VIKTOR

„Felkészülni, Rajt! Cél: a munka” címmel egy újabb – s az idei évadban utolsó – állomásához érkezett a „Salva Vita” Alapítvány Munkáltatói Fórum-sorozata június 24-én, kedden. E rendezvénynek a Jászai Mari téri, Szent István alsórakparti kikötőben horgonyzó Fortuna Szálloda és Étterem hajó adott otthont. Az egyik legnagyobb nemzetközi áruházlánc, a Tesco által szervezett „Év támogatottja” project idei (2007. július – 2008. június időszakra vonatkozó) nyertese a „Salva Vita” Alapítvány, melynek részére mind az Áruház, mind pedig annak vásárlói több ízben szerveztek gyűjtést, hogy minél több hátrányos helyzetű, csökkent munkaképességű fiatalt foglalkoztathassanak, segítve ezzel integrálódásukat. A project sikerességéről a délelőtt 10 órakor kezdődő Fórumon Hackl Mónika, a Tesco Magyarország ZRT Külső Kommunikációs Vezetője számolt be. Örömét fejezte ki, hogy egyre több áruházukban tudnak elhelyezni csökkent munkaképességű fiatalt, mely egyrészt javítja az „ép” emberek, mind a Kollégáik, mind pedig a Vásárlók egymáshoz való viszonyát, toleranciáját, hiszen kapcsolatba kerülnek sérült emberekkel, akiken az esetek nagyrészében nem is látszik  fogyatékosságuk, ám amikor valamilyen okból kifolyólag mégis megtudják, meglepetten ugyan, de természetes módon vesznek róla tudomást. Hasonló tapasztalatokról számolt be Steferfein Alexa, a Pricewaterhause Coopers Könyvelő Iroda munkatársa is, mely cég szintén alkalmaz hasonló fiatalokat különféle irodai munkákra, például iratrendezésre, rendszerezésre. Valamennyien arról számoltak be, hogy a fogyatékossággal élő emberek sokkal megbízhatóbbak, precízebbek, mint „ép” társaik, hiszen valamennyiükben él a bizonyítási kedv, a tenni akarás, az, hogy teljesértékű életet élhetnek, hogy dolgozhatnak, hogy hasznára lehetnek környezetüknek. A Fórum második részében a KÁVA Színház tagjai adtak elő egy rögtönzött játékot, mely nem annyira színjáték, sokkal inkább helyzetgyakorlat volt. Egy fiktív, az előadásban „Sarkcsillag”-nak nevezett cég vezetője először veti fel javaslatként, hogy jó lenne fogyatékos munkavállalókat alkalmazni, erről emailben értesíti Szabó Esztert, a Cég HR munkatársát, aki nagy kihívásnak érzi a feladatot, a megvalósítást. A játékban ekkor a Közönségnek teszik fel a  kérdést, hogy szerintünk most – az email elolvasása után – mi járhat Eszter fejében, milyen gondolatok kavaroghatnak benne. Sokan sokfélét mondtunk, különféle hasonlatok merültek fel a reménytől (a napsugártól) a vihar előtti csendig (a kihívásig), de mindnyájan egyöntetűen arra gondoltunk, képesek lesznek megoldani a problémát. Ezután kis szünet következett játékukban, vagyis a Cég emberei amolyan „értekezletre” visszavonultak, mialatt mi egy kisfilmet nézhettünk meg a „Salva Vita” Alapítvány működéséről (melyről múltkor itt már meséltem), majd nem sokkal 12 óra után a Színház tagjai visszatérve, már jónéhány Ügyfelet kérdeztek meg, hogy szerintük egy sérült ember képes-e munkát vállalni egy-egy ilyen cégnél. Az Ügyfelek az Alapítvány már sikeresen munkába állt  ügyfelei voltak, ám a játék szerint egy valaki szándékosan ellenségesen állt a kérdéshez, vagyis, hogy „Ugyan már, egy fogyatékos vajon mit tudna kezdeni az életben, van otthon TV, Internet, jól elvagyok otthon egész nap…” – mire a többiek igyekeztek alaposan meggyőzni, hogy miért érdemes munkát vállalnia – úgy tűnik, sikerrel.  Mi, a Közönség mindenesetre kitörő örömmel és tapssal díjaztuk e remek helyzetgyakorlatot, mely hűen tükrözte a társadalmi megosztottságot eme kérdésben.

 

Ezután egy rövid ebédszünet következett, melyben az Alapítvány vendégeként ízletes ételek közül választhattunk, természetesen az Étterem  munkatársainak jóvoltából – a hűsítő meggylevestől kezdve a legízletesebb sülthúsokig, mártásokig, hasábburgonyáig. Jómagam gombás pulykát ettem hasábburgonyával, hozzá egy buborékos ásványvizet és egy jó erős feketét ittam.

 

Ezután következett az ugynevezett „Tanusítványok” átadása, melynek során az Alapítvány eddig elhelyezkedett valamennyi Ügyfele jutalomban, oklevélben részesült – nem számoltam meg, de legalább 30 ember kapott elismerést ezen a verőfényes kedd délutánon, melynek ezen fénypontját egy másik tetőzte be: délután 3 és 4 óra között egy rövid sétahajózás a Margit-hídtól a Lágymányosi-hídig, majd onnan vissza a már említett kikötőbe, mely utat nem a  Szállodahajón, hanem a tőle nem sokkal hátrébb álló Aquincum hajón tettük meg. Az utazás előtt, az átszálláskor volt alkalmunk jobban megismerkedni egymással, igazi Jóbaráti társaság  alakult,  Ügyfelek, kísérők, és a Média képviselői, Vajda Viktória,  a Magyar Televízió munkatársa, Nagy Emese, a Kossuth Rádió, Jómagam pedig a Civil Rádió munkatársaként.  Természetesen a finom ebéd elfogyasztása után, még a „Tanusítvány-átadás” előtt volt lehetőségem interjúkat készíteni  a megjelent Munkáltatók Előadóival.

 

Köszönet a „Salva Vita” Alapítványnak, valamint a Tesco-nak, amely a következő évadban az Ability Parkot támogatja.

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr836083351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása