HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

úton a siker felé

2008.07.27. 22:15 RUZSA_VIKTOR

Délelőtt 9 körül értek hozzám Ricsiék, út közben a Margit-híd budai hídfőjénél felvettük Márkot, majd irány a stúdió - nem sokkal 10 után szerencsére oda is értünk. Márk még pénteken leszállította saját dobfelszerelését, mivel az ottanit annak tulajdonosa elszállította a többi felszerelésével, erősítőivel együtt, viszont ez a dobszerkó sokkal jobb állapotban lévő - ez rá is nyomta bélyegét a mai próbára, százszor ütőképesebben szóltunk. Fél tizenegytől délután háromnegyed egyig próbáltunk, új dalt ma nem tanultunk, inkább a régieket gyakoroltuk be alaposan - de azért, hogy ne maradjunk teljesen új dal nélkül, Ricsosz hozott magával egy régi új saját szerzeményt CD-n "Harangszó" címmel, ezt a próba szünetében közösen meg is hallgattuk, és a Banda egyöntetűen el is fogadta, vagyis a dal mindnyájunk tetszését egyaránt elnyerte, így a következő alkalommal el is kezdjük próbálni.

Próbánk végeztével felhívtam Édesanyámat, hogy délután otthon vannak-e, mivel ő és anyai Nagymamám július 30-án, szerdán ünnepli névnapját, így a délutánt náluk töltöttem, az alkalomhoz illően egy szál rózsát és egy üveg félédes fehérbort vittem neki, Nagymamám pedig a jövő szombaton látogatom meg. Nekik is, és minden kedves Judit nevű Olvasómnak sok boldogságot kívánok szeretettel!

Hosszú, élményben gazdag nap volt ez a mai. Az elmúlt hetek hűvös időjárása után ma végre visszatért az igazi nyár, emellett pedig újabb próbát tartottunk Zenekarunkkal, igaz, a mai kicsit rövidre sikerült néhány tag egyéb elfoglaltsága miatt - ez azonban mit sem vont le értékéből.

Ezen a héten pedig elkészült Ricsosz első saját, önálló honlapja, melyet a http://ricsosz.mlap.hu címen találtok - érdemes figyelni, mert mostantól ott is sok érdekességet megtudhattok, mind Ricsosz korábbi zenekarairól, mind pedig jelenlegi, Déva zenekarával kapcsolatban!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr36083339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ricsosz 2008.07.27. 22:42:26

Hali! Márk holnap küld át valami saját nótát amit ő írt, amint megkaptam, átdobom. Egyébként meg bocsi, ha ma kicsit hülye voltam, ez a nap valahogy -valszeg az időváltozás miatt- a kelleténél furábbra sikeredett. :D Ettől függetlenül a próba megtette hatását. Hajrá Déva! Hajrá magyarok! Csá, Ricsosz
süti beállítások módosítása