Ezen a szombaton ismét összegyűltünk néhányan, Jóbarátok, Ismerősök a Vakbarát Klub soron következő - ezúttal Júniális - rendezvényén a városligeti Vakok kertjében.
Judit és Péter már déli 12 órára odamentek, hogy előkészítsék a rendezvényt, összeszereljék a technikát - előkészítve ezzel a jó hangulatot, amelyet még a kezdeti langyos eső sem rontott el, amely úgy nagyjából fél egy felé kezdett esni, és alig fél óra múlva el is állt - aztán a délután hátralévő részében fátyolfelhős, koranyári, félig-meddig napos idő volt, élénk széllel, amely mellett egy-két üveg sör hűtötte le a kimelegedetteket - mint például engem is. Én nagyjából negyed kettő körül értem oda, aztán nemsokára a jónéhány Barát, Ismerős.
Néhány Barátommal már jó régen találkoztam – így például Durgonics Tamással, akivel még annak idején, 1997-ben volt egy rövid kis zenei próbálkozásunk, harmadikként Szepesi Ricsivel, Triász néven – de aztán Ricsi és Tamás közti ellentétek miatt alig másfél hónap után a zenekar feloszlott.
Miután úgy nagyjából délután két órára szépszámmal összegyűltünk, lehettünk vagy harmincan, néhányan a kert árnyasabb részében vakpingpongoztak.
Ez egy speciális pingpongasztalon játszható játék, hasonlóan a hagyományos asztaliteniszhez, a különbség csupán annyi, hogy a középső háló helyett fából készült válaszfal található, amely az asztal síkjától kb. 10 centiméterre megemelkedik, így a labda, melyet a játékosok egy-egy, nokedliszaggatóhoz hasonló, tömör faütővel gurítanak, kényelmesen átfér alatta. A labda egy normál teniszlabda méretű, üreges műanyagból készült golyó, amelyben üveggyöngyök vannak, ezáltal csörgő hangot ad, így lehet hallás után követni annak útját. Az asztalnak kb. 30 centiméter magas pereme is van, mind a négy oldalán, vagyis a labda egyfajta „dobozszerű” térben gurul, a hosszúkás asztal két végén álló játékos előtt pedig az asztal két végén egy-egy - az asztallap vastagságának köszönhetően - „dobozszerű” lyuk van, mely ugymond „kapuként” szolgál, vagyis ha a labda ezek valamelyikébe esik, akkor az az ellentétes oldalon álló játékosnak pontot jelent. Ma – megegyezés szerint – minden páros hatpontos meccset játszott, vagyis addig tartott egy-egy meccs, ameddig valaki hat gólt nem lőtt a másik „kapujába”, illetve, ameddig valaki öngólt nem lőtt – de ez utóbbi szerencsére csak egyszer fordult elő, ez pedig épp Farkas Péter Barátunknak sikerült egyszer.
fordult elő, ez pedig épp Farkas Péter Barátunknak sikerült egyszer.
Ezután volt lehetőség karaoke-éneklésre, evésre-ivásra, mindenre, ami csak jól esett - a józanság és a kultúra határain belül. Kötetlen, nagy beszélgetések, jó hangulat, egészen este 19 óráig, ameddig a kert nyitva állt a látogatók számára. Aztán elindultunk hazafelé, én a Mezőtúrról vonattal érkezett Lukács Ágotával mentem a Keleti pályaudvarig, ahol Ágota megvette a vonatjegyet a hazafelé, 20:13-kor induló Lőkösházi gyorsra, amely Szolok után csak Mezőtúron állt meg. Ágota Berti nevű, fekete labrador kutyájával érkezett, aki látó embereket meghazuttoló fegyelmezettséggel, odaadással leste minden mozdulatát, és segített neki az úton. A vonatra szálláskor Berti egy szempillantás alatt a kocsi legfelső lépcsőjén termett, miután Ágotát az utolsó kocsi első ajtajához kísértem, ahogy előtte az odavezető úton megbeszéltük. Ezután Ágota könnyedén felszállt, és helyet foglaltak az első kupéban - mondta, rendszeresen utaznak fel Budapestre, így könnyen összeszokott párost alkotnak, immár 3 éve.
Ezután - ekkor már pár perccel múlt este nyolc óra - búcsút vettünk egymástól, majd én leszálltam, de aztán a vonat indulását - mivel addig még volt vagy 8 perc - már nem vártam meg, hanem én is hazaindultam.
Remek időnk volt - köszönet érte az Égieknek, a remek hangulatért pedig Péteréknek, és minden Jóbarátnak.
