HAJNALI FÉNY

Mai "Fillagória" adásunkban vendégem a stúdióban Földes Dalma, jelenleg a SINOSZ (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) külső kapcsolatokért felelős szakreferense volt. Földes Dalma másoddiplomáját Svédországban szerezte, majd posztgraduális képzésen vett részt nemzetközi segélyezés és fejlesztés témakörben. Amikor Svédország önkénteseket készült küldeni Kambodzsa első szabad választásaira, jelentkezett. Kambodzsai útja alatt közeli viszonyba került a selyemszövő asszonyok érdekvédelmi egyletével, ahonnan később az ország első női minisztere is kikerült. Az aknamentes világ kampány munkájának attól kezdve szentelte minden idejét, hogy naponta tanúja volt annak: emberek százai testüket és életüket vesztették el, mint akna áldozatok. 1995-ben több más aktivistával közösen megszervezte az akna ellenes konferenciát Kambodzsában. 1995-ben a taposóakna ellenes nemzetközi kampányhoz, az ICBL-hez (International Campaign to Ban Landmines) csatlakozik, és éveken át önkéntes munkát vállalt. 1997-ben az összes mobilizáló és lobbi tevékenységét bevetve dolgozott azon, hogy megszülessen a 156 ország által aláírt Ottawai Egyezmény, ami a taposóaknák teljes körű betiltásáról szól. Az ICBL 1997-ben a munkájáért megosztott Nobel Béke díjat kapott. 1998-ban Földes Dalma Laoszba ment dolgozni egy norvég segélyszervezet (Norwegian Peoples Aid) megbízásából, hogy az aknasérüléseket megelőző oktatást irányítsa. Egy év után továbbállt, és az ICBL Oktatási központjának az igazgatója lett Oslóban, majd 2000-től már Jemenben. 2002-2004 között a Landmine Survivors Network (LSN) megbízásából New Yorkban részt vett az ENSZ a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény- tervezet kidolgozásában és a nemzetközi fogyatékos civil szervezetek lobbi munkájában. Ezt követően visszatért Magyarországra és a HAND nevű szervezetben (nemzetközi humanitárius és fejlesztési civil szövetségben) dolgozott. 2007 májusától tevékenykedik a SINOSZ-nál, a Siketek és Nagyothallók Szövetségénél. Célja, hogy a siket és nagyothalló emberek teljes körű társadalmi elfogadását segítse, amely alapját képezi a méltó életnek és az egyén szintjén is életminőség-javuláshoz vezet. Magyarországon a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény 2008. május 3-án lépett életbe. Az egyezmény megismertetésében nagy szerepet játszott a 2007 decemberében a SINOSZ százéves fennállásának évfordulójára a Parlamentben szervezett konferencia. Aktivistákkal közösen életre hívta a fogyatékos civil CAUCAS-t, amelynek célja az egymástól tanulás, egymás megismerése, párbeszéd generálása és komoly akciókban való fellépés. A civil CAUCUS erősen lobbizik azért, hogy Magyarországon egy független fogyatékos ombudsmani hivatal jöjjön létre, amely védi, támogatja és ellenőrzi az egyezmény betartását. Földes Dalma megmutatja, milyen az, amikor egy civil ügy nem csak fellángolás, hanem hosszú éveken át tartó komoly munka. Szerinte az elégedetlenkedés nem visz közelebb a problémák megoldáshoz, inkább mindenkinek fel kell tennie magának azt a kérdést, hogy ő mit tesz azért, hogy a dolgok megváltozzanak. Földes Dalma azért példakép, mert ő maga választotta sorsát. Azért lett segítő szándékú önkéntes, mert hisz abban, hogy erőfeszítései életeket változtatnak meg, és így változhat a világ is. Földes Dalma 2008. decemberében munkássága elismeréséül "Pannon Példakép" Díjban részesült - szeretettel gratulálunk!

Idén április 12-ére és 13-ára esett Húsvét.

Mozgalmas hétvége volt. Hosszú hétvége, tele jó programmal.

Például még Nagyszombaton, április 11-én anyai Nagymamámékhoz mentünk Gyömrőre, unokatestvéreimmel, Petrával, Petyával és édesanyjukkal, Gabival. Délután egy órakor találkoztunk a Népligetnél a 103-as busz megállójában, mivel ők Kelenföldön laknak, így a Lágymányosi hídon érkeztek át Pestre, majd miután a Népligetnél felvettek kocsijukkal, irány egyenest a Harmónia Idősek háza, ahová nagyjából háromnegyed kettő tájt értünk. Remek volt az idő, ezért volt lehetőségünk egy nagyot sétálni, körülnézni az Intézmény állatkertjében is, ahová be is tudtunk menni az állatkert gondnoka jóvoltából. Így volt lehetőségünk közelről szemügyre venni néhány naposcsibét, pónilovat, kecskéket, vagyis kisebb háziállatokat, amelyekkel egyébként Budapesten aligha találkozik az ember.  

Odabent a házban viszont legfeljebb csak  kistermetű kutyát lehet tartani - Nagymamáméknak egy Yorkshire terrier keverék kutyájuk van, de Petráéknál is volt egy vendégkutya, egyik ismerősüké, e hét hétfőig volt náluk, így őt is magukkal hozták - úgyhogy nagy volt az öröm. A két kutya, Nagymamáméké és Gabiéké, Bruni és Roxána hamar megbarátkoztak egymással, mivel Nagymamáméké kan, Gabiéké pedig szka, így szinte egész délután együtt hancúroztak.  Nem sokkal este öt után idnultunk el, mert Petráék még máshová is hivatalosak voltak Húsvét alkalmából - de természetesen a lcosolkodás azért nem maradt el, noha egyébként azt csak Húsvét hétfőjén szokás.

Vasárnap Édesapáméknál voltam Tápiószecsőn, hétfőn délután pedig egy kedves zenész Barátoméknál, Farkas Péteréknél, mivel Péterék Húsvét hétfő délutánra kertiparty-t szerveztek.

Délután 14 órára voltunk meghívva egy páran, Jóbarátok, lehettünk vagy tizen Péterékkel együtt (aki feleségével, Judittal és két lányukkal, Judittal és Mónival négyen vannak) - volt locsolkodás, szerencsére csak kölnivel, koktél, sör, és házi szilvapálinka, kókusztekercs, estére szendvics, kolbásszal és természetesen sonkával. Mindemellett remek idő, már-már nyárias meleg, volt vagy 25 fok, még este kilenc óra tájban is kellemes volt az idő, amikor besötétedett, és lassan mindnyájan hazaindultunk...

Azt hiszem, nyugodtan megköszönhetem minden kedves Családtagomnak, Barátomnak - akikkel e hosszú hétvégét együtt tölthettem - a kellemes húsvéti kikapcsolódást..

Ez a hét is mozgalmas - szerencsére.

E hét szerdán, április 8-án a Crystal énekesnője, Lajtai Kati ünnepelte születésnapját - ezúton is sok boldogságot és jó egészséget kívánunk szeretettel!

Hát bizony, nehéz "igazi" rádiósnak lenni - elfogulatlannak, pártatlannak. E hét szerdán azonban erre is sor került, hogy egy olyan műsort készíthettem, amelynek témája nem kimondottan esélyegyenlőségi téma, amilyen témájú műsorokban dolgozom egyébként. Azaz, hogy egyáltalán nem az általam megszokott téma, tartalom, hanem egy számomra teljesen új műsor, új kihívás volt ez. Rádiónk egyik közéleti műsora, a "Demokrácia most" című, minden szerdán 19:00 órakor hallható. Nem olyan régen, talán egy-két hónapja, hogy e műsor heti rendszerességgel jelentkezik, azt megelőzően kéthetente szerdán este volt csak hallható, eleinte "Fillagória" című műsorunkat követően, majd pedig azt megelőzően, egy órában.

Azonban még a múlt kedden sajtótájékoztatót tartottak, melyen magam is jelen lehettem, az AKKU jövőjéről, mivel egy váratlan önkormányzati döntés értelmében a VII. kerület, Kazinczy u. 21. sz. alatti épületet az ott működő közösségnek 2009. március 31-ével el kellett hagynia - mint utóbb kiderült - mivel nem volt bérleti szerződésük. E sajtótájékoztatót követően jött az ötlet, hogy ez a téma tökéletesen illeszkedne e műsorba, melynek házigazdái egyébként éterfi Ferenc és Sain Mátyás. Később azonban kiderült, hogy ők a most szerdai adást nem tudják bevállalni, mert hivatali elfoglaltságaik miatt máshol voltak, így - miután még a múlt szerdán felvetettem Ferinek, hogy foglalkozhatnának e témával - szabad kezet kaptam, vagyis Feri felkért, hogy akkor csináljam meg én az adást.   Nem volt könnyű, sőt, egyenesen kihívásnak éreztem ezt - de éppen ezért válaltam, mivel (nem csak Civilesként, hanem amúgy is) szeretem a kihívásokat. Annál is inkább nem volt könnyű dolgom, mert a nevezett sajtótájékoztatóra az Önkormányzat képviseletében senki nem  jött el - így akkor sajnos a különböző érveléseket nem tudták ütköztetni, szembesíteni egymással, éppen ezért gondoltam, megpróbálom az akkor még lehetetlennek tűnő feladatot, meghívok egy-két önkormányzati képviselőt az ügyben. Végülis hosszas előkészület, szervezőmunka után a VII. kerületi egyik alpolgármesterével, Devoscha Gáborral sikerült felvennem a kapcsolatot e hét szerda délután, s ugyan az élő adást nem vállalta, de telefonon a rendelkezésünkre állt. Hogy Péterék az április 8-i esti adásban miről beszéltek, arról korábban már olvashattatok, vagyis gyakorlatilag ugyanazt mondták el, mint a korábbi interjúkban, hogy hogyan is alakult meg ez az egyesület. Péter mellett a másik besélgetőtársunk a stúdióban Salamon Bea, az Integrált táncház megalapítója volt.  Kiegészítésképpen annyit még érdemes tudni, hogy a Kazinczy u. 21. szám alatti épület egykor az Elektromos Művek tulajdonában álló áramátalakító csarnok volt, majd később az Elektrotechnikai Múzeumé lett, tavaly pedig a Magyar Kultúrális örökség Minisztériuma  bútorraktárnak használta, így jutottak hozzá Péterék.  Az Alpolgármester úr egyebek között erről is beszélt, továbbá arról is, hogy az Önkormányzat felkínált Péteréknek egy 15 + 5 éves bérleti szerződést, melyet Péterék nem írtak alá, mivel - Péter indoklása szerint - nem kapták meg a szükséges  anyagi támogatást céljaik megvalósításához, melyek szerint - többek között - az épületet akadálymentessé teszik - így az akadálymentesítést részben saját költségükön oldották meg.  Péterék ugyan nem írták alá  a szerződést, de többször átolvasták, Péter még jogász ismerőseinek is megmutatta, és ha találtak  általuk - ahogy ő fogalmazott, számszakilag - nem megfelelő pontot, akkor azt az Alpolgármester úrral közösen ki is javították. Végül abban állapodtak meg, hogy az Önkormányzat idén tavasszal  pályázatot ír ki az épület kultúrális célra történő hasznosítására, fejlesztésére, mely nyílt pályázat, a rendelkezésre álló összege pedig  800 millió Forint. Devoscha úr erre irányuló kérdésemre megerősítette, hogy semmilyen más célra nem adják oda az épületet senkinek sem, ahogy fogalmazott, kizárja annak a lehetőségét, hogy az épület magánbefektető kezébe kerüljön. Továbbá azt is elmondta, hogy Péterék egyenlő esélyekkel indulnak, vagyis bárki, aki formailag megfelelő pályázati anyagot nyújt be  idén május közepéig, a beadás határidejéig, annak esélye nyílik az épület használatbavételére. Péter üdvözölte ezt a döntést, bízik tehát a további együttműködésben.  Műsorunk második felében Salamon Bea  beszélt a már múlt alkalommal is említett táncház létrejöttéről.  Bíznak abban, hogy mivel e hely sok ember számára nyújtott kikapcsolódási-, szórakozási lehetőséget, sokan megsezrették, lesz lehetéségük tovább folytatni a megkezdett utat.

Jómagam Civil Rádiósként annyit tudtam ígérni Péteréknek, hogy a média eszközeivel, mint például a Civil Rádió, igyekszünk hírt adni a további fejleményekről, és - jó értelmben véve - "harcolni" azért, hogy e hely továbbra is megmaradjon az AKKU számára, amely - ahgoy Péter mondta - nem szűnik meg, csak - remélhetőleg - itt a Kazinczy utcában most egy kicsit szünetel...

E hét szerdai, április 1-i "Fillagória" adásunkban egy élő stúdióbeszélgetés keretében újabb Példaképet láttam vendégül - ezúttal Leiner Károlyt. Leiner Károly tanító, gyógypedagógus, a Zöld Béka természetjáró baráti kör alapítója, úgy ismeri mindenki, mint Zöldbéka tanár urat. Saját maga szervezte kirándulásokkal 12. éve segít fogyatékos és speciális nevelési igényű gyerekeken. A Zöld Béka azonban több mint túramozgalom. Leiner Károly azt vallja, hogy ezeknek a fiataloknak a normális élet megélésére kevés esélyük van, hiszen annyi életvezetési tapasztalatot sem gyűjthetnek, hogy hogyan kell használni egy bankkártyát. Már nem is csupán kirándulásokat, hanem olyan programokat vezet, amelyek keretében megpróbálja a kalandpedagógia eszközeivel megtanítani őket az életre. A Zöld Béka Baráti Kör mögött egyébként bejegyzett szervezet nincs. Leiner Károly eredeti végzettsége tanító. Amikor iskolája, a Vécsey Általános Iskola 1995-ben megszűnt, átkerült az ugyancsak kerületi kisegítő iskolába, egyúttal elvégezte a gyógypedagógiai főiskolát. A kisegítő iskolában testnevelő tanárként dolgozott. Először bekapcsolódott egy olyan túramozgalomba, amit az önkormányzat támogatott, de kiderült, hogy azokat a túrákat nem a fogyatékos-mozgássérült gyerekekre szabták a tempó és a táv miatt. Ekkor indította a Zöld Béka Turista baráti kört. Évente 35-40 – többnyire egynapos - programot szervez, melyekhez bárki csatlakozhat (www.zoldbeka.gportal.hu). A kirándulásokra a pénzt javarészt adományokból teremtik elő, bár az utóbbi évben a helyi önkormányzat is segítette őket. Tagsági díjat nem szed, viszont adományként már egy BKV-tömbjegyet is szívesen fogad, mert azzal már elvihet néhány gyereket egy budai kirándulóhelyre. Ő maga járja körbe az ismerősöket, a vállalkozókat adományért. Évi nyolcszázezer forintból gazdálkodnak. Leiner Károly szerint az integrált oktatás a fogyatékos gyerekeken nem feltétlenül segít a jelenlegi feltételek mellett, amikor a befogadó iskolák többsége sem a speciális nevelésre képzett pedagógusokkal, módszerekkel, sem megfelelő eszközökkel, alkalmas hellyel nem rendelkeznek. Úgy véli, az egyetemes értékeket a társadalom nagy része nem tartja fontosnak, s ez az iskolákban is megjelenik. A Zöld Béka mozgalommal Leiner Károly ezt az űrt is fel kívánja tölteni. Ő maga nős és három gyermeke van. Leiner Károly 2008. decemberében lett "Pannon Példakép" Díjas, munkája elismeréséül, és ami talán ennél is fontosabb, a gyermekei szeretetének jeléül, ráadásul sok "régi" gyermeke, mára már érett, családos, felnőtt embere, vagy ahogy ő fogalmazott: "Békája" van, akikkel igyekeznek jó utánpótlást nevelni. Szívből és tisztelettel gratulálunk hozzá!

Mindenek előtt, mielőtt rátérnék e nap krónikájára, egy rövid kis üdvözletet nyújtok át sok szeretettel néhány Gábor nevű kedves Jóbarátnak, Ismerősnek. Többek között Kasza Gábornak, a Crystal Zenekar "csendes társának", aki ugyan a színpadon igyekszik háttérben meghúzódni a Showmantestű, ám éplelkű örökpergő Kasza Tiborunk jobbján, ugyanakkor  a     kulisszák mögött, a stúdióban nyújtott munkájával, technikai tudásával garancia a Kristályhangzásra, hogy a Crystal mindíg úgy szólal meg, ahogy az egy XXI. századi zenekartól bizony elvárható.   Kedves Kasza Gábor, sok boldogságot kívánok neved napja alkalmából!

Továbbá: ha már van nékünk egy dögös Rendőrcsaj ismerősünk, akkor most következik eheti kőrözöttünk:  Hobo & Bill fantomképét gyúrjuk össze, fiatalítsuk meg durván egy harmincassal az ősz hajszálak eltűntetésével, majd nyaktól fölfelé testesítsük meg, és máris megvan a mi emberünk, aki talán nem neheztel rám e fenti hasonlatért. (De most őszintén, nem olyana feje? De hogy ő is egy vérbeli rocker, fenti két veteránhoz hasonlóan, az biztos!) Isten éltessen, kedves Sidi, aliasz Sidlovits Gábor! Mindezek  után a Zanzibar Zenekar másik gitárosáról, Gabsziról (aliasz Nagy Gáborról) se feledkezzünk meg - és a többi Gáborról sem! Boldog névnapot!

S most a nap híre -  200 éve született Louis Braille francia kántor, aki édesapja lószerszámkészítő műhelyében szenvedett balesetet 3 éves korában, amikoris egy vágószerszámmal mindkét szemét felsértette, mely baleset következtében teljesen megvakult. Később kidolgozott egy vakok által is használható domború pontrendszert, mely ma a róle elnevezett, vakok által máig használt írásrendszer, mely azóta is folyamatosan fejlődik. Alapvetően hat pontból áll, ám az informatika megkövetelte, hogy e rendszert kibővítsék - így ma már e rendszernek van nyolcpontos változata is. Braille születésének 200. évfordulója tiszteletére 2009. Braile Emlékév a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségében, az ennek tiszteletére rendezett emléksorozat nyitó rendezvénye volt ma egy konferencia - "Láss a kezeddel" címmel - a Szövetség Budapesti Székházában, melyen a látássérültek mindennapjairól, közművelődéséről, kultúrálódásáról, oktatásáról, neveléséről szóló előadásokat hallhattak az  Érdeklődők.  Ezzel egyidőben a Székház földszinti téli kertjében egy, látássérültek által használt segédeszközöket, fejlesztőeszközöket bemutató kiállítás is megnyílt, mely kiállítás azonban sajnos csak e hét végéig, március 28-áig látható. Az előadássorozaton jónéhány neves előadó tartott előadást, többek között Németh Tamásné Berta Edina, aki egy Braille kotta-készítő programot mutatott be mini notebook-ján. A konferencia és a kiállítás fénypontja viszont Romanek Inka festőművész, író előadása és kiállítása volt. Inka különös őszinteséggel beszélt arról az érzésről, melyet 18 évvel ezelőtt, Adél lánya születésekor és az azt követő első néhány évben érzett, amikoris kiderült, lánya teljesen megvakult, mivel a terhesség hatodik hónapjában született, és szeme az inkubátoros, oxigénkezelés következtében súlyosan sérült. Abban az időben egyetlen lelki támasza Isten volt, akihez gyakran imádkozott, és sokat sírt, mikor gyermeke aludt, mikor éppen nem látta. Őszintén beszélt arról, mit érzett akkor, amikor kislánya először imádkozott egy templomban, noha szemével nem látta, csak  megérezte azt a közeget, annak hangulatát.  Ez különleges vászonra, speciális technikai eljárással készített festményein is hűen tükröződik, melyek közül a kiállítás megnyitóját követően jónéhány el is kelt - mivel Inka árulja is ezeket. Láthattunk egy  csodálatos lila orgonát, virágcsendéletet vázában, keresztre feszített Krisztust, egy templomot, és végül, de nem utolsó sorban egy csodálatos naplementét.  Mindemellett különféle segédeszközöket, beszélő konyhai- és személyi mérleget, beszélő vérnyomás- és vércukorszintmérőt is láthattunk, de láthattunk még Braille- és beszélő női- és férfi karórát, beszélő órás kulcstartót, színfelismerőt, hangos vízszintmérőt, dombornyomásos Rubik kockát, dominót, domború sakkot, Braille pontozólapot, Braille-írógépet, sőt, még egy  régi magnószallag-orsó is árválkodott a régi- és modern segédeszközök kavalkádjában, jelezve, hogy a látássérültek által előszeretettel igénybe vett hangoskönyvek először ilyen, orsós magnószallagon kerültek forgalomba, természetesen kölcsönözni lehetett őket a Szövetség Hangoskönyvtárában - de ma már természetesen a CD-k korát éljük, így a Szövetség stúdiójában is digitálisan rögzítenek.

Természetesen a jómagam a Civil Rádió képviseletében voltam jelen - így hamarosan riportot is hallhattok e konferenciáról - természetesen jóidőben értesítelek majd Benneteket, Kedves Hallgatók!

Köszönet mindenkinek, akinek e programban része volt, mindenek előtt Bereczk Istvánné Bihari Erzsébetnek, a Szövetség Kultúrális Egyesülete Vezetőjének, a Horizont Kultúrcsoport Háziasszonyának, aki e konferenciát életre hívta, hogy minél szélesebb körben megismerhessék  a látássérültek mindennapjait.

Mai "Fillagória" adásunkban a március 3-án az AKKU-ban megtartott Esélyegyenlőségi Klubról hallhattak egy részletes, hosszabb riportot Hallgatóink. Ezt megelőzően még március 13-i "Handycap" adásunkban ennek egy esszenciáját mutattuk be.

Beköszöntött a tavasz...

Legalábbis március 14-én, szombaton, az idei március 15-i Nemzeti ünnep hétvégéjének első napján verőfényes napsütésben volt részünk. Délelőtt dolgoztam, délután viszont jöhetett a felhőtlen szórakozás. Ezen a napon ünnepelte 12. születésnapját Budapest egyik legnépszerűbb bevásárlóközpontja, a kispesti Europark. Ennek alkalmából neves hazai előadók szórakoztatták az érdeklődőket: délelőtt az áruház földszintjén lévő színpadnál gyermekprogramokkal vártak minden kedves látogatót - ám ami minket érdekelt, és amelyre el is tudtunk menni délelőtti elfoglaltságainkat követően, a szabadtéri programok, melyekre délután 14 óra után került sor.

Az áruház bejáratától balra felállított kinti nagyszínpadon elsőként Torres Dani és Heinz Gábor lépett színpadra, akik mindjárt fel is tették az "i"-re a pontot azzal, hogy mindketten élőben, saját maguk által hozott gitárkísérettel adtak elő néhány saját- és mások által írott szerzeményt, utóbbiak között főleg Bob Merly által szerzett reggae-feldolgozások szerepeltek, egy kis jamaikai hangulatot teremtve a kellemes délutáni tavaszi napsütésben.

Őket Oláh Ibolya követte, akinek legismertebb dala a már - nyugodtan állíthatjuk - nemzeti folkrock-slágerré vált "Magyarország" című, most sem maradhatott ki a kedvencek sorából.

Őt a tinilányok nagy kedvence, Márk követte, majd egy rövid ajándéksorsolást követően a Grouve House...

... majd a fő sorsolás, melynek során 12 nagyértékű utalványt, utazást sorsoltak ki a rendezvényt megelőző néhány héten minimum 5000,- Forint feletti értékben vásárlók között. Ezután - végezetül, de nem utolsó sorban - a Knapik Tomi és Csordás Tibi által alkotott formáció, a Fiesta tette még forróvá a már amúgyis vérpezsdítő hangulatot, miközben lassan besötétdett - de ez mit sem rontott a remek hangulaton. Ahogy már megszokhattuk tőlük, most is volt lehetőség a színpadon táncolni néhány bátor vállalkozószellemű Rajongónak.

S mivel Tibiék e remek sorozat végén, utolsó előadóként léptek fel, így koncertjük után - miközben a színpad és környéke már lassan megüresedett, és csak a bontást végző technikusok munkálkodtak -,  lehetőségünk volt pár kedves szót váltani, és néhány közös képet csinálni Tibivel, mivel végül már csak ő maradt ott, mire a művészbejáróhoz értünk...

... Most is összejött a már-már szokásos remek baráti társaságunk: Barbi, Lilla, Csilla, Berta és Harsányi Viktor, akinek közelgő születésnapjáról se feledkezzünk meg!  Leszámítva, hogy a második és harmadik sorok - ahol mi is álltunk - közepén néhány tinirajongó belekötött az első sorban álló néhány idősebb hölgybe (amire érthetően a Műsorvezető is neheztelt, próbálta is őket nyugalomra inteni a Fiesta fellépése előtti ajándéksorsoláson), és kisebb verekedés is volt a színpad előtt a helyekért, jó hangulatú bulinak lehettünk részesei. A helyekért tülekedők kedélyeit pedig szerencsére a vérpezsdítő Fiesta-produkció csillapította, talán azzal, hogy jópáran felmentek a színpadra táncolni, felszabadultabbá, oldottabbá vált a légkör, és a színpad előtti hely is felszabadult.  

Nem sokkal fél nyolc után indultunk haza Bertáékkal, Berta Kőbánya-Kispest felé, mi pedig a belváros irányába a 3-as metróval, a Deák téren búcsúztam el Csilláéktól...

*** *** ***     *** *** ***     *** *** ***    

Ma, március 15-én már nincs annyira szép tavaszi idő. Talán  mintha odafent emlékeznének arra a bizonyos 161 évvel ezelőtti  március 15-ére, amikoris a legendák szerint esős idő volt - most is esik az eső, így marad a TV, benne az ünnepi  megemlékezéssel.

Ahogy még február elején ígértem: egy későbbi „Fillagória” adásunkban beszámolunk az AKKU-ban péntekenként tartott Integrált táncházról. Ezen ígéretem pedig e hét szerdai, március 4-i adásunkban vált valóra, amikoris egy közel egyórás riportot hallhattak Hallgatóink.

Első beszélgetőtársam az AKKU vezetője, Horgas Péter úr volt, aki Európa egyik legelismertebb színházi díszlet- és látványtervezője. Jóvoltából, na és persze nem csak az ő, hanem lelkes Kollégái, Barátai jóvoltából is az épület földszintje teljesen akadálymentes, mind fizikai-, mind pedig információs szempontból. Az épület földszinti folyosóin cipőn keresztül is érzékelhető vezetősávok, az ajtók mellett a síkírású tájékoztató táblák alatt ugyanazon felirat Braille-táblán is olvasható. Péter fontosnak tartja, hogy legyen egy hely, ahol bárki kultúrált, és biztonságos körülmények között szórakozhat, ismerkedhet. Egy balatoni rendezvényen, még 2008. decemberében véletlenül került kapcsolatba Salamon Beával, a Méta zenekar vezetőjével, először felkérték őket, hogy a 2008. decemberi „Erzsébetvárosi  napok” rendezvénysorozaton játszanak az  AKKU-ban – e fellépésből mára egy érdekes kezdeményezés bontakozott ki, mely egyrészt egy Bea által vezetett Integrált táncház, másrészt pedig egy ugynevezett Esélyegyenlőségi Klub, melyet minden hónap első keddjén rendeznek meg, rendszerint a késő délutáni órákban (a legutóbbi, március 3-i délután 3-kor kezdődött, persze a február 6-án készült interjúban értelemszerűen még csak meghírdettük, közzétettük, hogy jöjjenek minél többen). E két rendezvénysorozat célja az integráció, hogy az épek és sérültek minél közelebb kerülhessenek egymáshoz, egyfelől a művészeteken, mint pl. a zenén keresztül, másfelől pedig, hogy a különböző érdekképviseleti szervek, sérült emberek érdekeit képviselő egyesületek bemutatkozhassanak, hogy minél többen megismerhessék működésüket, tevékenységüket.  A VII. kerületben az elmúlt évek, hónapok során botrányos ingatlanügyek történtek, és tartanak mind a mai napig, melyek során önkormányzati ingatlanokat áron alul értékesítettek, értékesítenek – jórészt – nemzetközi befektetőknek, vagy a különféle politikai  csoportok érdekkörébe tartozó szervezetek, cégek számára. Noha ez nem e műsor témája, nem is mentünk bele  a részletekbe, azért említést nyert, hogy Erzsébetváros Önkormányzatának tervei vannak ezen épülettel, így csak remélni lehet, hogy az Alternatív Kulturális Közösségek Uniója itt maradhat, ezen a jól bevált helyen, a VII. kerület, Kazinczy u. 21. szám alatt. Annál is inkább, mert az épület felsőbb szintjei még befejezetlenek, de ott is vannak olyan épületszárnyak, helységek, melyek színházterem, kiállítóhelységek kialakítására alkalmasak.

Péterrel készült interjúm alatt már gyülekezett a felnőtt korosztály, és kezdetét vette a táncház azon része, amelyben már mi, felnőttek vettünk részt. Az első táncrend végén, az első szünetben – mivel idő közben a Péterrel való beszélgetést követően magam is csatlakoztam a tánchoz – lehetőségem nyílt az épp fellépő Téka együttes kontrásával, dudásával, Lányi Györggyel is egy rövid interjút készíteni. Lányi György még valamikor a múlt század hetvenes éveinek derekán kedzett el népzenével foglalkozni, ahogy fogalmazott, akkor, amikor még hosszú hajjal jártak, beatzenét hallgattak, és a legtöbb fiatal vágya az volt, hogy egyszer majd nagy rockzenész legyen. Ekkor indult el azonban egy  másik zenei irányzat is, az ugynevezett táncházmozgalom, melynek elindulása – többek között -  Sebő Ferenc zenész nevéhez fűződik. Lányi Úr emellett egy óbidai zeneiskolában kisgyermekeket tanít, jelenleg 7 – 13 éveseket, de még régebben a legfiatalabb tanítványa 5 éves volt, aki például dudálni szeretett volna tanulni – mára már profi muzsikussá vált. Emellett Lányi Úr egy iskolás gyermekekből állló zenekart is alapított, melynek eddig 2 lemeze jelent meg, sok hazai tájegységen nagy sikert arattak. Ezzel is bizonyítja, hogy fontosnak tartja a fiatalok tanítását, az utánpótlást, a magyar népzene és kultúra megőrzését. Ezen kívül említette azt is, hogy annak idején gyermekparalízist kapott, így számára nincs különbség fogyatékos és ép ember között – mivel természetesen beszélgetésünk második felében az integrációról, mint e műsor fő témájáról is beszélgettünk.  Fő mondanivalója: „Muzsikáljunk magyarul, énekeljünk magyarul, és akkor megmarad a magyar nemzet is…” – Kalló Zoli bácsi után szabadon.

Végezetül kivel is mással beszélgethettem volna? Hát persze, hogy Salamon Beával, aki színházi elfoglaltsága miatt csak este háromnegyed tíz előtt  tudott rendelkezésünkre állni – ám annál nagyobb készséggel, szeretettel. Sokat beszélgettünk az adásban elhangzott  interjún kívül is.   Pécsett gyermekeskedett, és járt iskolába, amely egy zenei általános iskola volt, így hamar  megismerte, és megszerette Bartók és Kodály műveit. Miközben tizenéves korában ő is éppen úgy csápolt az első sorban a rockkoncerteken, mint a többi fiatal, így  hamar közel került a blues-hoz, a rock-hoz, és 1993. óta baráti ismeretség útján bekerült a Kormorán Memory Band-be. Először csak a Zenekar akkori hegedűsét helyettesítette egy-egy felvételen, amikor ő nem ért rá, később állandó tagja lett az együttesnek. Játszott beatmiséken, és az ő nevéhez fűződik a 2007-ben 50. Jubileumát ünneplő Magyar Televízió 2007-es főcímdala is, melyben ő játszotta a hegedűszólamot (és amelyet adásunk végén Hallgatóink is hallhattak, ezúttal teljes egészében).  Bea elmondta, mindig szeretett valami újat kitalálni, ötvözni a különböző stílusirányzatokat, kicsit a népzenét a jazz-el, vagy a népzenét a rockkal, szereti az imrpvizatív műfajokat is, nem csak a kötöttségeket. Így számára az integráció a zenében kezdődött el. Örömét fejezte ki, hogy létrejöhetett e kezdeményezés, 1993. óta Erzsébetváros lakója, mindig is nagy vágya volt, hogy legyen egy hely, ahol van lehetőség a kötetlen ismerkedésre, szórakozásra, legyen egy előtér, ahol  a látogatók egymással beszélgetni is tudnak.  Szeretné, ha ez a hely nem egy olyan alternatív hely lenne, amely a többi hasonló kezdeményezés sorsára jutna – vagyis, hogy előbb-utóbb – ki tudja, miért – bezárják.  Ő is, és valamennyi lelkes Munkatársa bízik abban, hogy e hely hírét minél többen meghallják, és a továbbiakban is működhet, itt, ezen a helyen.

Nem véletlen adtam e fenti címet e kis műsornak: „Védett közösségi tér (?)” – talán sikerül megvédeni – ebben próbál segíteni a Civil Rádió…

Egy hónap tellt el azóta, hogy megismertem egy, lakóhelyem szomszédságában lévő különleges helyet, amitől annak idején - ahogy fogalmaztam itt - felszálltam, mert olyan csodálatos, remek emberekkel találkozhattam, ismerkedhettem meg ott.  Olyanokkal, akik szívükön viselik a sérült emberek sorsát, és fontosnak tartják - szánakozás helyett - a segítségnyújtást, az integrációt, amiért igyekeznek sokat tenni is, még, ha időnként falakba is ütköznek. Az AKKU, az Alternatív Kultúrális Közösségek Uniója egy ilyen hely Budapest, Erzsébetváros, a VII. kerületi zsidó negyedben, a Kazinczy u. 21-ben, ahol ma Esélyegyenlőségi Klubot tartottak. A tervek szerint a továbbiakban e klub "kimozdul" az AKKU falai közül, és külső helyszíneken igyekszik majd bemutatni a sérült embereket az épeknek - legközelebb áprilisban az Ability Park ad majd otthont e sorozat következő előadásának.

De egyelőre maradjunk még a mai nap eseményeinél, melyekből egy rövid összefoglalót is hallhatnak majd Hallgatóink jövő pénteki, márcus 13-i "Handycap" című műsorunkban, mely 13:05-kor lesz hallható a Civil Rádió hullámhosszán. E klub célja, hogy sérült embereket segítő érdekképviseleti  szervezetek, egyesületek működését, életét, célkitűzéseit mutassa be a nagyközönségnek. Egyelőre sajnos csak egy kb. 50 fős kis közönség volt, melynek nagyrésze  szintén hasonló egyesületek képviselőiből, illetve tagtársaiból állt. Vagyis egyelőre úgy tűnik, hogy a különböző egyesületek inkább egymásnak mutatták meg magukat - ezért is jó, hogy teret adunk e témának, hátha - vagyis inkább remélve, hogy ez minél hamarabb bekövetkezik - a továbbiakban már közönség, szélesebb nyílvánosság is ellátogat egy-egy ilyen rendezvényre.  Elsőként az ÖNÉ, azaz  "A Mozgássérültek Önálló Életéért"  egyesület munkatársai mutatkoztak be:  Alpári Lászlóné Anna és Alpári László önkéntesek, valamint az Egyesület egyik vezetőségi tagja, akik főképp felnőtt korban mozgáskorlátozottá vált embertársainknak segítenek visszailleszkedni az életbe, felkészülni egy új, önálló, teljesértékű, minél inkább emberhez méltó életre, mivel sokan betegség vagy baleset következtében végtagjukat vesztik, ami miatt nehezen boldogulnak, sokan közülük kilátástalannak érzik a jövőt. Éppen ezért nagy szükség van ezekre az önkéntes segítőkre, ugynevezett révészekre, akik maguk is sérültek, főleg kerekesszékesek, ezáltal egy újonnan megsérült ember sokkal könnyebben illeszkedik be egy új életformába, hiszen - ahogy Alpári László révész mondta - sokszor tőlük jobban elfogadják a segítségnyújtást, mint maguktól az orvosoktól, nővérektől, hiszen ők szakmailag jókat mondanak, csak éppen nem az adott helyzetben élnek, így sok sérült joggal érezheti úgy, hogy egy kívülálló "okoskodik", miközben talán fogalma sincs arról, milyen fájdalmat jelent a megváltozott helyzet.  Az érintettek sokszor az őket segítő révészeknek - legalábbis Alpári Úr saját tapasztalatai alapján így látja - sokszor inkább elmondják, mire van szükségük, mint egy-egy orvosnak, nővérnek. Az Egyesület nagy hangsúlyt fektet az akadálymentesítésre is, igyekeznek jó kapcsolatokat ápolni az önkormányzatokkal, jelezni, ha pl. egy közterületen akadályokba ütköznek, pl. nem tudnak bemenni egy-egy középületbe, nem tudnak használni egy-egy átkelőt, mert magas a járdaszegély, rossz az útburkolat. Alpári Úr pl. egy saját példát említett, miszerint egyszer egy rossz útburkolat helyreállítása miatt hétszer szólt a kivitelezőnek,  akik mind a hét alkalommal újra és újra "megjavították" a burkolatot, mire végül hetedjére lett kerekesszékesek által is használható az út.

Ezután Fodor Ágnes, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének Elnöke mutatkozott be, és mesélt eddigi életútjáról, és az általa 5 éve vezetett Egyesületről. Ági 17 éves koráig éplátó volt,  ám egy sajnálatos betegség következtében látása rohamosan romlani kezdett, majd végül teljesen megvakult. Gyermekkorában neki is voltak sztereotípiái a sérültekkel szemben, nem tudott igazán viszonyulni hozájuk, maga sem tudta, hogy kell pl. átkísérni egy látássérültet az úttesten. Élete azonban 17 éves korában gyökeres fordulatot vett, s mára már ő a látássérültek egyik legjelentősebb érdekképviselője - ahogy mondta is, ez talán helyesebb, találóbb kifejezés, mint az "elnök" - ő maga jobban is szereti ezt, mert - mint mondta - számára ez többet jelent, mint önmagában egy elnöki pozíció.  Munkájuk során különös figyelmet fordítanak a régió kisebb térségeire, ahol egy-egy látássérült ember nehezebben kap segítséget másoktól, kísérőszolgálatot is vállalnak, nemrég pedig mikróbuszt is kaptak, mellyel akár még látássérült zenészekből álló zenekarokat is tudnak szállítani. Ági emellett Kollégáival több jogszabály megalkotásában is részt vesz, melyek segítségével a sérültek integrációját jelentősen előremozdíthatják.

Végezetül Nagy Gézát, az Ability Park vezetőjét ismerhettük meg, aki korábban "Pannon  Példakép" Díjas is lett, egészen pontosan 2007. szeptemberében - ennek kapcsán a Civil Rádió rendszeres Hallgatói talán még emlékeznek is a vele és egyik Munkatársával  készült stúdióbeszélgetésünkre.  Géza először semmilyen kapcsolatban nem volt fogyatékossággal élőkkel, fiatal korában filmrendezőnek készült, ám a Színház és Filmművészeti Egyetemre nem vették fel, ettől függetlenül érettségije után,  1989-90-ben a Madách Színház oszloposban segédként dolgozott.  Később, 1991-ben népművelő szakra jelentkezett, melynek elvégzése után közösségfejlesztéssel kezdett foglalkozni. Néhány éve foglalkozik fiatalok felzárkóztatásával, segítésével, s ezen belül kezdett el foglalkozni a fogyatékosok felzárkóztatásával, mivel - ahogy bemutatkozójában elmondta -  az egyetemen tapasztalta, hogy egy-egy, náluk tanuló fogyatékos milyen kevés segítséget kap - ott szembesült először e problémával, illetve találkozott először igazán fogyatékos emberekkel. Később - ahogy fogalmazott - egy vidám kocsmai beszélgetés során egy barátjával, 2-3 sör után döntött úgy, hogy valami olyan intézményt kellene létrehozni, ahol van  bemutatókat szervezni, melyek során az érdeklődők megismerhetik a sérültek életmódját, mindennapi hétköznapi életét. Fontosnak tartja, hogy mindezt játékos formában, mert - ahogy mondta - az emberek szeretnek játszani, s ha valaki például elkezd sakkozni, akkor sem olvassa végig az egész sakk-tankönyvet, hanem ahogy elkezd játszani, úgy kezdi megismerni az egyes lépéskombinációkat, s amikor egy-egy bonyolultabb lépéskombinációhoz ér, akkor veszi kezébe a könyvet, és kezd el utánaolvasni, és kezdi elsajátítani az adott szituációt. Valahogy így van ez az épekkel is, amikor elkezdik megtanulni, megérteni a sérültek helyzetét. E célt szolgálja az Ability Park, a képességek parkja, ahol mindenki próbára teheti képességét. Mert hogy a fogyatékosság nem egy különleges dolog, hanem egy állapot, mindenki ugyanolyan ember, mint a másik, csak  mindenki más-más képességgel rendelkezik.

Részletek "Handycap" című műsorunk március 13-i, délután 13:05-kor jelentkező adásában...

Tavasziasra fordult az idő, micsoda véletlen! Épp ezen a hétvégén, mikoris ma beköszöntött március... Ezekben a hetekben zajlik Budapesten az idei - közismert nevén - utazás kiállítás, azaz a Hungexpo 2009, a Budapesti Nemzetközi Vásár területén.  Sok exotikus tájegység kultúráit megismertető, bemutató kiállítások, utazási irodák kínálataiban gyönyörködhetnek a rendezvényre látogatók - így ma mi is kint voltunk Barátaimmal, Bertával, Lillával, Csillával és Barbival, később pedig még néhány olyan Barátunk is csatlakozott csapatunkhoz, akikkel anno a Crystal valamelyik koncertjén ismertük meg egymást.  Persze nem titok, főleg azért (is) érdekelt minket ez a kiállítás, mert a mai nap egyik fénypontja a Crystal zenekar volt - de ne szaladjunk ennyire előre...!

Délelőtt 10-kor találkoztunk Bertáékkal az Örs vezér terén, a 2-es metró végállomásánál, majd miután bevártuk egymást, elindultunk a 100-as busszal a Kiállítás helyszínére, ahol is a számunkra érdekes helyszín az A pavilon, azon belül is a MÁV Start színpada volt, melyen egész nap koncertek, játszóház és nyereményjáték várta az érdeklődőket Harsányi Levente vezetésével. Viszonylag könnyű kérdések voltak, itt inkább az volt a lényeg, hogy ki mennyire figyeli a vasúttal kapcsolatos tudnivalókat, mennyire volt jártas a vasúttörténetben, illetve a vasúttal kapcsolatos aktualitásokban.  Az egyik kérdés például az volt, hogy ma ki lehet-e jutni a Nyugati pályaudvarról a repülőtérre vonattal, miután az azt megelőző kérdés az volt, hogy öt évvel ezelőtt ki lehetett-e jutni, az arra adandó helyes válasz a "Nem" volt, ez utóbbi kérdésre viszont már "Igen" a válasz. Aki a leggyorsabb volt - jelen kérdésre én adtam a választ leggyorsabban - egy-egy ajándéktárgyat vehetett át, én egy ezüstszínű kulcstartót.  Volt még jónéhány érdekes kérdés, pl. hogy ki tervezte a Nyugati pályaudvar homlokzatának vasszerkezetét - Gustav Eiffel, vagy, hogy milyen típusú gőzmozdony áll a városligeti Közlekedési Múzeum előtt - 424-es, vagy, hogy hány elővárosi vasútvonalon közlekednek zónázó vonatok - 3.

Aztán délelőtt 11-kor Tóth Gabi, a Megasztár egyik nagy felfedezettje következett, akinek idén tavasszal megjelenő új lemezére pl. Kasza Tibi is írt dalt - ezt is hallhattuk tőle. Koncertjének végén pedig  Csilla készített rólunk egy közös képet telefonommal...

Ezt követően játszóház következett, mialatt mi elindultunk körülnézni, kis csapatunk szétszéledt, mi kettesben maradtunk Bertával. Egy másik pavilonban hagyományörző, magyar tájegységek kultúráját bemutató rendezvény volt, néptánccsoporttal, szőttesekkel, de találkoztunk görög táncosokkal, sőt, görög ételkülönlegességekkel is.  Annak idején, még 19 éves koromban, 1994. nyarán magam is voltam Görögországban, Berta már többször is, így volt miről mesélnünk egymásnak, jónéhány élményről meséltünk egymásnak. Közben találtunk egy gyorsbüfét, ahol - többek között - gyrost is árultak, az itallapról pedig nem hiányozhatott az ouzo pálinka sem. S mivel Berta még életében nem ivott ilyet, nekem pedig már volt részem a felejthetetlen élményben, zamatában, így  a vendégem volt egy pohárra (ez kb. 2 deci lehetett), na persze nem csak úgy, hanem gyrossal, pikában.  Ez azt jelenti, hogy ostyába csavart hús, paradicsom, saláta volt, alig két tenyérnyi, de annál laktatóbb volt.  Bent a fedett pavilonban nem volt hely, így kiültünk egy szabadban lévő asztalhoz, ahol ugyan erősen fújt a szél, de ez csöppet sem hűtötte le a jó meleg ételt, és a pálinka is tüzes volt. Közben Csilláék ránk találtak, így  már együtt ültünk az asztalnál.   

Ebéd után elindultunk visszafelé a MÁV Start színpadához, ahol 16 órakor a Crystal koncertje következett.  Ebéd után viszont még volt több, mint egy óránk a koncertig, úgyhogy még volt alkalmunk körülnézni, és egy másik helyen feketekávéval oltani szomjunkat. Közben Berta néhány közös képet is mutatott, amelyen Tibiékkel együtt szerepel, és érdekességképpen magával hozta érettségi tablóképét is, természetesen egy olyan osztályképet, ahol valamennyi őt és középiskolai osztályát tanító tanárukkal együtt szerepelt, kíváncsi volt ugyanis arra, hogy Tibiék megtalálják-e őt a tablón, felismerik-e 13 évvel ezelőtti képét.

Nem sokkal fél négy után ismét játék a MÁV Start színpadán, néhány kérdés már ismerős volt nekünk, ugyanis sok, a délelőtti kérdés is újra elhangzott, mivel a közönség összetétele ekkora már jelentősen megváltozott, ugyanis ekkorra már az idősebb korosztály is jelentősen képviseltette magát, ami külön nagy örömömre szolgált, hogy a Crystal a szüleink, nagyszüleink korosztályában is ilyen sikeres csapat. Pontban 16 órakor kezdetét is vette a nagy koncert, régi- és új dalok: "Te vagy a jel", melynek refrénjébe Berta is bekapcsolódott a már simert műfejrdítéssel: "Várjál, Tibi, Kajájjál...", majd ezt követte a "Két utazó", egy Neoton-feldolgozásokból összeállított kis csokor ("Holnap hajnalig", "220 felett", "Santa Maria"), a "Fújja el a szél", a "Sosem múlik el", a "Repülj tovább" és az "Elmegyek" című Crystal-slágerek. Berta pedig egy jó konferanszhoz illően már valaemnnyi elhangzott dal előtt tudta azok címét, hiszen a repertoár szinte mindíg ugyanaz, kisebb-nagyobb változtatásokkal, főleg ezeken a félórás koncerteken, hiszen nyílván az egész estét nagykoncertek mindíg tartogatnak számos újat is nekünk.  A hangulat ezer fokon izzott, mindnyájan együtt énekeltünk a Jóbarátokkal, akikkel most is volt néhány baráti szó-váltás a buli után. Így például Kati - aki, mint mindíg, most is nagyon aranyos volt - megkérdezte tőlem, hogy elkerült-e az influenza - mire én, hogy "Köszönöm szépen, eddig szerencsére elkerült..." - majd a közelgő Nőnap alkalmából egy kis köszöntés, puszi, majd Tibi és Gábor következett, akiknek  ilyenformán személyesen is gratulálhattam közelmúltbeli születésnapjukhoz.  Bertát pedig furdallta a kíváncsiság - pontosabban mindnyájunkat érdekelt, de ő volt az, aki  megkérdezte helyettünk is -, hogy mikor jelenik meg az új Crystal-lemez, mire Tibi mondta, hogy várhatóan augusztusban (de ez egyelőre még nem biztos, úgyhogy kérése is az volt, hogy egyelőre addig ne is írjunk róla, ameddig nem biztos, így csak röviden ennyi). Sietniük kellett, úgyhogy nem sok időnk volt, de ez is sokat jelentett számunkra. De azért futólag még annyi idő volt, hogy előálljak Tibinek azon javaslatommal, ötletemmel, hogy lassan már felvehetnék Bertát vokalistának a Zenekarba, mire Tibi, hogy "Hát már lassan igen..."  :)

Ezután hazaindultunk. A 100-as busz megállójában akkora tömeg volt, hogy az először érkező buszra nem szálltunk fel. Állítólag arról a buszról valaki integetett Bertának, akit egyébként a koncerten rendesen kameráztak is, még humorizáltunk is vele, hogy lehet, hogy hamarosan akár a Youtube-on is viszontláthatja saját magát.  :)    A következő 100-as buszra már viszont felszálltunk, igaz, azon is elég nagy tömeg volt még, sokan voltunk - kb. fél hat felé értünk az Örs vezér téri végállomásra. Onnan Berta, Csilla és Édesanyja (akivel a Kiállításon találkoztunk)  elbúcsúztak tőlünk, mivel ők nem a metró vonalán laknak, mi pedig Lillával és Barbival a 2-es metróval folytattuk utunkat, ők a Deák térig mentek, én az Astorián  kiszálltam.

Minden nagyon jól alakult a mai napon, ahogy elterveztük. Ezúton köszönöm Nektek, Barátaim, hogy együtt lehettünk, a remek hangulatot, és előre is minden kedves Hölgy barátomnak, ismerősnek sok boldogságot kívánok a közelgő Nőnap alkalmából...!