HAJNALI FÉNY

"Számítógép -  Hol a határ?"

Ezt a címet is adhattuk volna mai "Fillagória" adásunknak, melyben beszélgetőtársam Nemeskéri Klára, az Újbuda Teleház vezetője volt.

Klára kisgyermekkora óta édesapja révén erősen műszaki érdeklődésű, édesanyja zenepedagógus, zongoratanár, édesapja is foglalkozik zenével - ő azonban, noha maga is játszik zongorán és csellón, meg szintetizátoron is - inkább befelé forduló, jó kézügyességgel rendelkező lány, ezért az 1990-es évek elejétől a távközlés területén dolgozott, majd a 2000-es évektől egyre inkább az informatika területén kezdett tevékenykedni. Az 1990-es években ösztöndíjasként Moszkvában folytatta egyetemi tanulmányait, telekommunikációs szakon, majd később a Posta Távközlési részlegénél az ugynevezett gerinchálózatokat kezdték el kiépíteni, mely alapjául szolgált a későbbi telefon- és internet-hálózatnak is. 2004-ben úgy határozott, hogy miután az internet kezd elterjedni, létrehoz egy - kezdetben - internetkávézót, amely később teleházzá nőtte ki magát, ahol már nem csak internetezni, hanem tanulni is lehet a számítástechnikát, a kezdetektől, az alapoktól. Jelenleg Budapesten két - általa és Kollégái által üzemeltetett - teleház  működik, ő a XI. ker. Villányi u. 38. szám alatti Újbuda Teleház vezetője.  A szórakozás mellett kiemelkedően fontosnak tartják a hátrányos helyzetű, látás- és hallássérült emberek informatikai felzárkóztatását, szoros kapcsolatokat ápolnak a különböző fogyatékosügyi szervezetekkel, igyekeznek a sérült emberek számára is elérhető, jól használható programokat is beszerezni. Jelenleg hétköznapokon 9 - 11 óra között, valamint délután 14 - 23 óra között, vasárnap pedig délután 14 - 21 óra között várják az érdeklődőket, korhatár nélkül, a legifjabb korosztálytól a legidősebbekig bárki elsajátíthatja az informatika alapjait, az internetezés csínját-bínját, ugynevezett IT-mentorok segítségével.

Remek időnk van! Végre itt a nyárias hőség, szinte mindenhol 30 fok körüli hőmérsékletet mértek e hét szombat délután, árnyékban is volt vagy 25 Fok.

A Civil Rádió Szerkesztőbizottsága általában 2 hetente, de havonta egyszer biztosan ülésezik. Rendszerint a Fonó aulájában, vagy jó idő esetén kertjében.  Most szombatra azonban Főszerkesztőnk, Pogány György saját kertjükbe hívta meg a Társaságot egy jó kis kerti partyra, bográcsban készített marhapörkölttel és túrós csuszával egybekötve. Én már délelőtt 10 óra körül odaértem, nem kellett sokat utaznom, mivel Gyuriék a 7-es autóbusz végállomásától nem messze laknak, közel a Savoya Parkhoz, alig három percre a busz végállomásáról, egy út mentén álló - ahogy mondtam is neki - rejtett zugban, mivel a kertkapu szinte nem is látszik a ráfuttatott növényektől. Odabent pedig mesébeillő birodalom. Hatalmas kert, szökőkúttal, csobogóval, gyönyörű házzal, amelyre istenigazából nem is volt szüksége a Vendégseregnek, mivel teljesen tiszta, ragyogó időnk volt.  Még korábban egyeztettünk Gyurival emailben, hogy akinek van kedve segíteni az előkészületben, azt szívesen látják korábban, vagyis tíz óra körül, mivel egyébként az érkezés 11 óra utánra lett hírdetve - jómagam örömmel vállaltam e feladatot, és érkeztem oda elsőként társaságunkból. Igaz, sok feladatom nem volt már, mivel Gyuri felesége, Ági asszony már szinte minden előkészületi munkát elvégzett, egyet kivéve, a sárgarépapucolást, így már csak eme nemes feladat maradt nekem, amellyel alig 20 perc alatt végeztem is, mivel csak egy közepes méretű tálra való répa kellett az ízesítéshez. Nem sokkal 11 óra után megérkezett néhány Kolléga, Barát, ismerős, de olyan is akadt, aki épp csak délután 3 óra körül érkezett meg, amikorra már a főétel szinte teljesen elkészült. Mivel elsőként érkeztem, Gyurinak volt alkalma körbevezetni a csaknem 500 négyszögöles kertben, valamennyi, általa készített kis tavacskát, apró szökőkutat, meg a tűzrakót is megmutatta, olyan büszkén, mint egy király, s tette mindezt úgy, mintha én lettem volna az első vendég, aki a lábát betette  birodalmába, na és persze, aki - vagyis jelen esetben jómagam - kiérdemelte ezt a nagy lehetőséget.

Nem sokkal negyed tizenkettő után tüzet raktunk Gyuri által szerzett, egy korábbi lakásfelújításból megmaradt  tölgyfaparketták segítségével, a száraz tölgyről ugyanis köztudott, hogy kiválóan ég, és viszonylag sokáig, így nem volt nehéz feladat a tüzet csaknem négy órán át életben tartani. Nem kellett hozzá más, csak egy ember, aki rendszerint Gyuri vagy fia, Ádám volt, aki egy kisbaltával a parkettákat aprította. Közben időnként egy-egy "ügyeletes kavaró", aki rendszerint Gyuri meg én voltunk, de időnként néhány Kolléga is kezébe vette a méretes, amolyan bográcshoz illő fakanalat. Közben egyik Kolléganőnk, Hajós Vera által készített májpástétomos kenyérre is futotta az ínyenceknek, a magamfajta torkosoknak, akik így csillapították, csillapítottuk éhségünket mindaddig, ameddig a főétel fogyasztható állapotba nem rotyogta magát a bográcsban. Közben kötetlen beszélgetés, mindenről, zenéről, műsorokról, időnként a háttérben nyitott ablakú stúdióról, mely az élő adásban igen kellemetlen utcazajt eredményez, mikrofonba hangosan szuszogó műsorkészítőkről, különböző zenei irányzatokról, rockzenéről, oda illő és oda nem illő számokról. Majd következett a jó ebéd, hozzá Ági asszony  specialitása, saját készítésű bodzaszörpje, buborékos ásvány-, vagy csapvízzel dúsítva, bár sokan inkább az előbbi megoldást választottuk. De volt ott házi sör, általam közértből hozott vörösbor, házi bor is. Ezt követően a Szerkesztőbizottság megkezdte az érdemi munkát, mely műhelymunka egyelőre itt nem publikus - de  természetesen aki rendszeres hallgatója Rádiónknak, az előbb-utóbb úgyis mindent meghall, érzékel, ha másképpen nem, akkor legnyílvánvalóbb módon  Rádiónk műsorkínálatán, arculatán, meglévő műsoraink még színvonalasabb megszólalásában. 

Az érdemi munkát követően, úgy este háromnegyed hét tájban lassan hazaindult a díszes Vendégsereg. Engem egyik legkedvesebb Kollégám, Németh Nyiba Sándor fuvarozott el a Blaha Lujza térig. Sanyiról érdemes tudni, hogy korábban olimpiai bajnok bírkózó volt, emellett máig remek gitáros, dobos, zeneszerző, szövegíró, számtalan kiváló, élő rocklegendának írt már dalt, többek között Vikidál Gyulának, Varga Miklósnak. A "Nyiba" nevet anno azért kapta, mert amikor még a múlt század második felében az általános iskolában kötelező idegen nyelv volt az orosz, akkor egyik oroszórán az "ég" szót, ami oroszul "knyíba", hibásan, "nyibának" ejtette, mely miatt tanára és társai kigúnyolták, mondogatták neki: "Sanyi, mindíg új szavakat alkotsz".  Műsorának címe: "Élő legenda - Őskövület", minden páratlan vasárnap - így ma is - 17:00 órától hallható, neves világ- és olimpiai bajnok sportolókkal, zenészekkel készít interjúkat, vendégei által szerzett és hozott, vagy időnként saját maga által szerzett és hozott dalokkal megfűszerezve. Utóbbira főleg akkor kerül sor, ha a vendég sportoló, mivel Sanyi előszeretettel ír róluk, nekik egy-egy dalt. Sokan mondják is ezért, hogy időnként sztárolja a vendégeit - de ez egyáltalán nem csökkenti műsorainak színvonalát, sőt, sokunk számára e műsor a Civil Rádió egyik leginkább sokszínű műsora.

Jómagam nem vagyok tagja a Szerkesztőbizottságnak, viszont, mint javaslattevő - ha szavazati joggal nem is rendelkezem - részt vehetek, és amikor csak időm engedi, részt is veszek munkájában, hiszen a Civil Rádióban, mint önkéntes közösségi rádióban mindannyiunk javaslatára szükség van.   Az út  alig félóráig tartott, így már - egy rövid gyaloglást követően a Blaha Lujza tértől -  nem sokkal  este fél nyolc után itthon voltam.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani Főszerkesztőnknek, Pogány Gyurinak és kedves feleségének a remek vendéglátásért!

Mai "Fillagória" adásunkban egy rendhagyó, bár talán nem is annyira rendhagyó képletet állítottunk fel:

(érdekes + kellemes = hasznos)3

Vendégem volt ugyanis Magyarország egyik legifjabb zsnije, feltalálója és 80 százalékos cégtulajdonosa: Rátai Dániel, aki 6 éve egy speciális, 3D-s eszköznek köszönhetően - melynek segítségével 3D-s térbeli képeket lehet alkotni a számítógép monitorán megjelenő képekből - nemzetközi hírnévre tett szert.

,

A Leonar3Do az első olyan eszköz, amely egy egyszerű személyi számítógépet képes 3D-tervezésre alkalmas készülékké alakítani. Jelenlegi állapotában egy 3D szemüveget viselve, s egy „madárkának” becézett, levegőben használható egérrel lehet térbeli alakzatokat tervezni, rajzolni, forgatni. A találmány felhasználási lehetőségei végtelenek: a formatervezésben, az orvoslásban, a fizikában, a játékiparban, s az oktatásban is alkalmazható a megfelelő szoftverek kifejlesztését követően. Dániel ennél is többet vizionál: reményei szerint az iskolapadban „kétdimenziós gondolkodásra” szoktatott diákok kreatívabb, három dimenzióban való gondolkodását segíti majd elő a Leonar3Do. Dániel édesapja, Rátai János, egykori televíziós szerkesztő, vezeti közös cégüket, a 3D for All Kft.-t. A vállalkozás a találmány gondozásához az Innovációs Alapból jutott a szükséges pénzügyi forrásokhoz. Dániel még nem töltötte be huszadik életévét, amikor találmányával részt vett az arizonai Phoenixben 2005. május 8–14. között megtartott Intel – International Science and Engineering Fair világversenyen. A 21 éven aluli tudósok és feltalálók olimpiájaként is emlegetett, 1447 résztvevőt felvonultató világdöntőn pályamunkáját a nemzetközi zsűri hat első díjjal jutalmazta. Ugyanebben az évben Dánielről az MIT Lincoln Laboratory kisbolygót nevezett el. Ugyancsak 2005-ben mint legfiatalabb díjazott elsőként vehette át Nobel-díjas tudósunktól az általa az évben alapított Oláh György Ifjú Tudós díjat. 2008 tavaszán, nemzeti ünnepünk alkalmából, a miniszterelnök Márciusi Ifjak Díjjal jutalmazta teljesítményét. 2008 szeptemberében a Szilícium-völgy fővárosában, San Joséban a Tech Museum of Innovation által felkért nemzetközi zsűri a 3D for All Kft. Leonar3Do-projektjét 58 ország 329 jelöltje közül a világ öt legjelentősebb innovációja közé sorolta oktatási kategóriában. Tech Awards elismerést Dániel előtt magyar jelölt még sohasem kapott. A Leonar3Do piaci bevezetéséhez szükséges fejlesztési munkálatok – Dániel több új, szabadalmaztatásra bejelentett találmányának hozzáadásával – befejeződtek. A sorozatgyártás már 2009-ben elkezdődhet. A tervek szerint 200 000 forintos áron egészíthetné ki számítógépét háromdimenziós munkakörnyezetté bárki, akinek a munkájában hasznos, hogy a levegőben rajzoljon, forgasson el testeket, vizsgáljon keresztmetszeteket.

Beszélgetésünk közepén egy kis szusszanás - bemutattam Hallgatóinknak is és Daninak is a múlt szombati kiállítás-megnyitóról készült riportom: +D-s képalkkotás virtuálisan és kézzel foghatóan, vagyis kíváncsi voltam Dani véleményére, hogy ő hogyan éli meg a különbséget a virtuális- és a fizikai, kézzel fogható világ között. A kiállításról ezidáig még nem hallott, tőlem hallott először e riport jóvoltából, de ígérte, feltétlen megnézi, jó kezdeményezésnek tartja, sőt, elmondta, hogy külföldön már vannak hasonló próbálkozások, un. szerbomotoros technikával működő ceruza, amelynek segítségével egy képernyőn megjelenő képet látássérültek számára is érzékelhetővé próbálnak tenni oly módon, hogy a ceruza a képnek megfelelően mozog, az azon látható alakzatnak megfelelően. Dani egy olyan program kifejlesztését sem tartja lehetetlenek, amely a Leonar3Do monitorra erősíthető szenzoraihoz hasonló berendezés segítségével képes felmérni az emberi szem monitorral szembeni elhelyezkedsét, vagyis, hogy az ember a monitor mely területére fókuszál, és ennek megfelelően az azon képernyőterületet kinagyatja. Ki tudja, lehet, hogy előbb-utóbb ez is megvalósul. Dani mesélt magáról is, említette, hogy időnként szeret "elbambulni", sokszor előfordul, hogy amikor odahaza édesanyja megkérdezi tőle, hogy kér-e egy adag rántottát, csak néz ki a fejéből, mire én gyorsan felütöttem a labdát, hogy talán már a rántottát is 3 dimenzióban látja maga előtt a térben lebegni, ahogy a Leonar3D eszköz megjeleníti a számítógép képernyőjén lévő képet. Persze ettől ő még nagyon is kétlábbal a földön járó ember, aki talán ezért is, mert mégis megmaradt ugyanolyan egyszerű, hétköznapi embernek, mint amilyen korábban volt, na meg persze kiváló nemzetközi sikereinek köszönhetően idén márciusban elnyerte a "Pannon Példakép" Alapítvány 2009. első negyedévi Példakép-Díját, melyhez ezúton sok szeretettel gratulálunk...

E hét végén egy különleges kiállítás megnyitójának lehettünk részesei a budapesti Árkád Üzletközpontban. E kiállításon olyan, Gyüre László képzőművész által alkotott festményeket láthatnak az érdeklődők, május 9-étől egészen május 17-éig, melyeket kézzel is érzékelhetnek azok, akik szemükkel nem láthatják - vagyis inkább,  hogy a megnyitón Budapest Zuggló polgármestere, Weinek Leonárd fogalmazott - nem nézhetik e képeket,   E kiállítással a szervezők, Gyüre László képzőművész, az Árkád Üzletközpont, a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete, valamint a rendezvényt támogató Vakbarát Alapítvány arra szeretnék felhívni az érdeklődők figyelmét, hogy - csak a budapesti régióban - közel 60 ezer látássérült, vak, gyengénlátó ember él, akik ugyanolyan teljesértékű életet élnek, mint éplátó embertársaink, és akiknek éppen ugyanolyan joga van a teljes értékű élethez, így a művészetekhez is, mint a társadalom bármely más tagjának.

Jómagam e rendezvényről természetesen riportot is készítettem a Civil Rádió "Handycap" című műsora számára, de persze nem csak emiatt volt érdemes ellátogatnom oda, hanem azért is, mert sok értékes emberrel, kedves ismerőssel, Baráttal találkozhattam. A kiállításmegnyitó május 9-én szombaton délután 13:00 órakor  a média képviselői számára történő regisztrációval, majd 13:30-kor egy alig 10 perces sajtótájékoztatóval, majd a már széles nyílvánosság, a Nagyközönség számára 14:00 órakor az Üzletközpont aluljáró-szintjén, a középső kupola alatt felállított nagyszínpadon tartott ünnepi műsorral vette kezdetét, melynek moderátora a műsor első felében Bényi Ildikó, a Magyar Televízió munkatársa volt.  A sajtótájékoztatón is, majd később az ünnepi megnyitón is beszédet mondott Ájtányi Ajtony, az Árkád igazgatója, aki örömét fejezte ki, hogy néhány hete a  Hermina Egyesület és Gyüre László képzőművész megkereste őket e rendezvény ötletével, örömét fejezte ki, hogy otthont adhatnak e kezdeményezésnek. Elmondta, igyekeznek az áruházat "látássérült" szempontból  minél inkább akadálymentesíteni, hogy a sérült ember akár otthonról előre megtervezett módon, akár önállóan is képes legyen vásárolni - de természetesen valamennyi munkatársa szükség esetén szívesen, készséggel segít az érintetteknek. A kezdeményezést üdvözölte Zugló polgármestere, Weinek Leonárd is, aki külön köszönetet mondott azért, hogy zuglói polgármesterként meghívást kapott e rendezvényre - noha a helyszín már épp nem Budapest  azon kerületéhez tartozik, de épp annak határán található.  A rövid megnyitóbeszédek után neves előadóművészek léptek fel, köztük sok látássérült ifjú tehetség, de örömmel elfogadta a szervezők meghívását két ifjú megasztár, Póka Angéla és Mujahid Zoltán is. A látássérült művészek közt hallhattuk Berta Edina és Németh Tamás zongoraművészeket is, akik kortárs zeneszerzők négy kézre írt zongoradarabjait adták elő, Weszely Ernő zongora-harmónikaművészt, aki saját dalai mellett Ray Charles dalai közül is előadott néhányat, ezúttal  "csak" zongorán, kiváló énekhangjával megfűszerezve.  Persze felmerült a kérdés is, amely központi témája volt az ltalam készített riportnak is, hogy egy éplátó ember hogyan él meg egy ilyen kiállítást, nem beszélve a képek mellett felállított elsötétített sátorról, amelynek belsejében egy "vakos", mini bevásárlóközpontot is kialakítottak, szemléltetve ezzel az éplátók számára a vak emberek helyzetét egy-egy bevásárlás alkalmával. Valamennyi éplátó ember - maga Gyüre László is, aki kipróbálta a sötétített sátrat, illetve megpróbálta csukott szemmel, kezével végignézni a képeket - az első pillanatban megdöbbent, és alaposan elgondolkodott, hogy vajon mihez is kezdene egy ilyen helyzetben, ha így kellene élnie mindennapjait. A megkérdezettek közül természetesen nem maradhatott ki a sajtótájékoztató és a nyitó rendezvény moderátora, az általam egyébként is kedvelt televíziós személyiség, Bényi Ildikó sem, aki többek között elmondta, hogy amikor megnézte  a képeket, megkérte Gyüre Lászlót, hogy mielőtt elmondaná, hogy mit ábrázol egy-egy kép, hadd gondolkodjon, és próbálja meg kitalálni, hogy mit is ábrázolnak a képek, és bizony volt olyan,  amikor például egy virágnyílást ábrázoló képről azt gondolta, hogy Naprobbanás.  A képek mellett ugyanis, mindegyik kép bal oldalán ugyanis Braille-felirattal olvashatók voltak a képek címei, arról nincs tudomásom, hogy síkírásban, vagyis a látók számára olvasható írással is ki lettek volna írva a címek. S hogy miről is szólnak Gyüre László képei? Hiszen mindezidáig erről még nem is meséltem, pedig ez a leglényegesebb: különféle természeti képződményekről, mint például korallsziget, korallzátony, vagy természeti jelenségekről, mint például űr, hasadás, vulkánkitörés, tűz, virágnyílás, bimbózó virágok.  Valamennyi kép meg is vásárolható, a kiállítás, vagyis az eladott képek bevételét a Művész Úr a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének javára  ajánlja fel.

Legyen elég ennyi, akit pedig érdekel,  május 17-éig, még megtekintheti a kiállítást és a sötétített sátrat az  Árkád aluljáró szintjén, az éttermek előtti középső úton. Ahogy  egyik összekötő szövegemben is mondtam az általam készített riportban - talán épp   egyfajta figyelemfelhívás szempontjából kerültek ide, hogy messziről kiabálják, hírdessék, hogy "Itt vagyunk!" - hogy megmutathassák, hogy a szemükkel látók bepillantást nyerhessenek a látássérültek, a kézzel látók világába.

Íme, a Berta által készített közös kép. Tisztára, mint két maffiózó, nem? Úgy nézünk ki rajta. Nem véletlen, hiszen éjszaka készült, épp csak a Hold világított, meg egy-két halvány utcai lámpa a Zöld Pardon művészbejárójánál. S mint említettem, volt alkalmunk egy jót beszélgetni Sidiékkel - többek között, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést kapnak tőlünk, s ez nagyon jól esik nekik. Számukra minden díjnál többet ér a közönség szeretete, vagyis ez a legfőbb díj számukra. A kitartó rajongók szeretete, vagyis a mi szeretetünk. A fényképezéskor pedig megkérdeztem Sidit, hogy ugye nem haragszik azért a múltkori hasonlatért, amelyet egyébként a Zanzibar Vendégkönyvébe is felírtam neki, vagyis a Hobo & Bill hasonmásért - mire lazán ennyit mondott: "Jajj, azon annyit röhögtünk, esküszöm, egyszer Photoshop-pal kipróbálom!" :)

Hát ezennel sok boldogságot kívánok Neked, kedves Sidi, születésnapod alkalmából! Isten éltessen sokáig, sok jó koncertet és lemezt, és mindehhez jó egészséget kívánunk, és örülök, hogy ismerhetlek, ismerhetünk Titeket, és a zenéteket...!

Az elmúlt, hosszú hétvégén, amely a május 1-i Ünnep miatt három napos volt, megkezdődött az idei szabadtéri szezon. Úgy is mondhatnám, a buliszezon. Május 3-án, vasárnap este a Zöld Pardonban, a Petőfi híd budai hídfőjénél a Zanzibar rendezett egy, szokás szerint remek koncertet. Érdemes volt időben odamenni, mi már este fél hétkor találkoztunk Bertával a 5-es és 6-os villamos Petőfi híd budai hídfő-megállójánál, jónéhány Barátunk, Csilla, Viki, Niki, Timi és Viktor pedig már odalent voltak, a kerthelységben, az egyik hátsó asztalnál. Tímea-nap lévén egy névnapi jókívánság Timinek, majd egy korsó sör, egy-egy pohár üdítő vagy vörösbor, ki-ki kedvére valót fogyasztott (jómagam a korsó sör mellett döntöttem), majd irány a színpad elé, ahol este nyolc körül már javában gyülekeztünk. A koncert kezdete 20:30-ra volt hírdetve, időnként előfordul, mint például tavaly július 17-én az eső által berekesztett koncert esetében, hogy kicsivel előbb kezdik, most azonban pontosan betartották az előre meghírdetett kezdési időpontot. Szerencsére azonban esőfelhők helyett a lenyugvó Nap, majd később a növekvő Hold világította be az eget, így nem kellett megáznunk, és a koncertet sem kellett idő előtt berekeszteni, így megvolt a rendes, szokásos, másfél órás nagykoncert.

"Nem vagyok tökéletes", "Rockabili", "Ugyanaz vagyok", "Nem fáj", "Nem szeretsz", "Jönnek újak", "Las Vegas", "Szólj már", "Szerelemről szó sem volt", "Normális vagyok", "Vágyom rád", "Érintés" - és még ezelőtt az utolsó dal előtt Rita is megcsillogtatta gitártudását, egy rögtönzést hallhattunk tőle, az Illés együttes egykori nagy slágerét, "Az utcán" címűt adta elő, mondanom sem kell, nem kis sikerrel. Az sem szegte senki kedvét sem, hogy a második sorban két srác - ki tudja, miért - összeverekedett, amit Rita meg is jegyzett, vagyis megpróbálta őket jó szóval jobb belátásra bírni két szám között, ráadásul az egyiknek az orra is vérzett. Mivel én közvetlen mellettük álltam, magam elé, az első sorba engedvén nálam alacsonyabb Hölgy-barátaim, vagyis Csilláékat, így az arcom és a szemüvegem féltve, nehogy véletlen beléjük hajoljak, hátrébb léptem néhány sorral - de kit érdekelt, így is remekül éreztem magam, majd az utolsó dal elején hátrafelé kimentem a tömegből, majd azt megkerülvén jobbról visszamentem az első sorba, Bertáék mellé. Így a végén ismét együtt volt a csapat, s egy hosszú, vagy negyven percnyi várakozás következett a művészbejárónál - nem volt hiába - megérte megvárni Ritáékat, akik a koncert után még egy rövid interjút adtak valamelyik TV-stábnak, így érthető volt a hosszas várakozás oka. De megérte, hiszen ismét egy jót beszélgethettünk velük. Elsőként a zenekar dobosa, Kovács András Donát, Doni ment el, majd az egyik gitáros, Sidlovits Gábor, Sidi jött ki, később Rita, aki csak rövid ideig volt kint, majd a basszusgitáros, Teklács Miklós, Miki. Sidivel egy közös kép is készült Berta jóvoltából. Sidi egyébként holnap, azaz május 5-én ünnepli születésnapját, így mindnyájunktól egy-egy baráti kézfogás, Hölgyektől egy-egy puszi, Berta pedig meglepetésverssel is kedveskedett neki. Ezután elindultunk hazafelé, a 4-es villamossal mentünk a Blaha Lujza térig, majd ott miután a villamos onnan tovább kocsiszínbe ment, ezért ott mindnyájan leszálltunk, Csilláék szempillantás alatt eltűntek a metrólejáróban, még lehetőségünk sem volt elköszönni tőlük - ketten maradtunk Bertával. Megvártuk a következő villamost, Berta a nagymamájához ment, a Moszkva tér felé, én pedig a Wesselényi utcánál leszálltam, onnan gyalog jöttem hazáig.

Remek, már-már nyári este, forró hangulatban - köszönet érte a Zanzibarnak és a Zöld Pardonnak!

Végre, itt a nyári szezon! S immár harmadik alkalommal láthatta a tisztelt Nagyérdemű - én most voltam második alkalommal - a "Kézenfogva" Alapítvány által rendezett "Fogadd el - fogadj el" országos esélyegyenlőségi programsorozat nyitó rendezvényét az Ötvenhatosok terén. A rendezvényen ma is, mint ahogy eddig is, színvonalas koncertekkel, gyermekprogramokkal, nyereménysorsolással kedveskedtek az oda látogatoknak, miközben a rendezvény munkatársai - ahogy eddig is - megpróbálták felhívni az emberek figyelmét az esélyegyenlőségre, az integráció fontosságára, az ép és sérült emberek közti egyenlőségre, a szolidaritásra, az önzetlen segítségnyújtás fontosságára. A tér Műcsarnok felőli végén idén is állt a program kamionja, amelyben sérült emberek színpadi produkcióit bemutató fényképeket láthattak az oda látogatók, illetve egy belső mozi is várta az érdeklődöket, melyben fogyatékossággal élő embereket bemutató kisfilmeket láthattak.

A rendezvény délelőtt 10 órakor a tordasi Szivárvány együttes koncertjével vette kezdetét, melyben ma is népszerű Illés- és Fonográf-dalokat hallhattunk a Zenekar tolmácsolásában. Ekkor azonban még "csak" pár százan lehettünk a színpad előtt - nem így délutánra, amikor is nagyjából fél három felé a "Nem adom fel" együttes lépett színpadra, ekkor már több ezren lehettünk a téren, közvetlen a színpad előtti résztől egészen a kamionig. Megható érzés volt látni azt a lelkesedést, örömöt, amelyet az együttzenélés nyújt ezen fiatal tehetségeknek, akik szívük-lelkük beleadták, beleadják minden egyes általuk előadott produkciójukba. A Zenekar valamennyi tagja kulcsfigurája volt a koncertnek, mégis azonban két kiemelkedő egyéniséget érdemes megemlíteni, a két billentyűst, Szepesi Ricsit és Varga Árpit, akik saját dalokat is írnak, így a kevés feldolgozás mellett mostmár egyre inkább saját dalok szólalnak meg a Zenekar koncertjein - így volt ez ma is. Műsoruk után pedig mód nyílt CD-t is vásárolni tőlük.

Jómagam ezután átsétáltam a Városliget Ajtósi Dűrer sori széléhez, a Vakok Kertjébe, ahol épp a Fabók Judit, Farkas Péter vezette Vakbarát Klub tartotta idei első szabadtéri rendezvényét, így ott is eltölthettem néhány kellemes órát Barátokkal, Ismerősökkel. Na persze belőlük az Ötvenhatosok terén sem volt hiány, hiszen ott is sok régi Jóbaráttal találkozhattam.

Mai "Fillagória" adásunkban egy újabb példaképet mutattunk be Hallgatóinknak, aki ezúttal fiatal kortárs zenészek támogatásáért vehetett át Példakép Díjat 2009. márciusában - aki nem más, mint Gőz László harsona-előadóművész., jelenleg a BMC Records lemezkiadó tulajdonosa.

Zenei tanulmányait 1961-ban kezdte a Kodály Zoltán irányítása alatt álló Lórántffy Zsuzsanna úti ének-zenei általános iskolában, majd a Bartók Béla Konzervatórium jazz és klasszikus tanszakán folytatta. Harsonaművészi és tanári diplomáját 1978-ban vette át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, amelynek azóta is tanára. Alapító tagja a kortárs zenét játszó 180-as csoportnak, amellyel 1979 és 1989 között több száz koncerten és stúdiófelvételen szerepelt Európa-szerte. Számos jazz formációban vett részt mint jazz muzsikus és közel száz lemezfelvételen mint stúdiózenész.  Gőz László 1996-ban megalapította a Budapest Music Centert (BMC). Elsődleges célja egy olyan zenei információs központ kialakítása volt, amely összegyűjti és nemzetközi viszonylatban is hozzáférhetővé teszi a magyar klasszikus és jazz zenészek, valamint a magyar kortárs zenedarabok adatait. A privát finanszírozású információs központ folyamatosan bővülő internetes zenei adatbázisaiban jelenleg 3000 művész és 7000 zenemű adatai szerepelnek, ingyen látogatható zenei könyvtára pedig mintegy 100 000 könyvet, kottát, hanglemezt számlál. A BMC utazó pavilonja két éven keresztül 12 magyar és európai helyszínen népszerűsítette a magyar zenét és zeneművészeket, 2008-ban pedig útjára indította az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyt. A BMC 1997 óta szervez zenei rendezvényeket. Ezek sorából kiemelkedik a 2006-ban a Művészetek Palotájában megtartott egyhetes Kurtág 80 fesztivál és mesterkurzus, valamint a Ferencvárosban az idén hetedik alkalommal megrendezésre kerülő, ötnapos MOL Jazz Fesztivál Budapest. Gőz László és a BMC második éve a Nemzeti Vágta egyik főszervezője. 2004 óta közel 40 külföldi helyszínen rendezett fesztiválokat, koncerteket, kurzusokat így többek között Bécsben, Párizsban, Cannes-ban, Kölnben, Frankfurtban, Brüsszelben, a New York-i Carnegie Hallban és Washingtonban. BMC Records néven 1998-ban független lemezkiadót alapított, albumainak száma mára eléri a 150-et. Alapítása óta a kortárs, klasszikus és jazz műfajok hazai képviselőivel készít felvételeket. A BMC kiadói politikáját illetően egyaránt nyitott a tradicionális zenei értékek továbbvitelére, valamint újszerű, kísérletező felfogású produkciókra. Kiadványaival az évek során sikerült számos magyar művészt bekapcsolnia a nemzetközi zenei élet vérkeringésébe, és sikeres művészi együttműködéseket kezdeményezett magyar és külföldi művészek, műhelyek, zenekarok között. A klasszikus, kortárs és jazz lemezek Midem-, Jazzman- és Gramofon-díjai, valamint a hazai és külföldi sajtóban megjelent több mint ezer méltató kritika jelzi, hogy a BMC jelentős tényezővé vált az európai hanglemezkiadásban. Gőz Lászlót 2002-ben Rózsavölgyi Aranyéremmel, 2003-ban Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki. 2008-ban elnyerte a Francia Köztársaság  a Francia Művészet és Irodalom Rendje Lovagi fokozatát. 2010-ben Gőz László cége eddigi életének minden bizonnyal legnagyobb eseményére készül: a Music Forum Budapest kortárs zenei központ megnyitására. A több mint 1,5 milliárdos ferencvárosi magánberuházás számos új zenei elképzelésnek ad majd helyet. 

Gőz László 2009. márciusában munkásságáért elnyerte a "Pannon Példakép" Alapítvány Díját, melyhez ezúton szívből gratulálunk.

Az elmúlt hétvége átlagos hétvégének indult, aztán egy véletlen folytán értesültem róla - na jó, azért nem egészen véletlen, egy Bertától kapott emailből - értesültem arról, hogy április 25-én szombaton délután 15 órakor az egyik legnépszerűbb gyerek-TV-csatorna, a Jetix "Légy te is sztár" című tehetségkutatójának döntője lesz. Mivel jómagam nem ismerem ezt a csatornát, és korábban e versenyről sem hallottam, így kíváncsi voltam, voltunk Bertáékkal erre a döntőre. Már csak azért is, mert ennek a döntőnek a lényege az volt, hogy mára már befutott, közismertté és elismertté vált zenészek karoltak fel fiatal tehetségeket, és adtak elő egy-egy dalt velük. Az eseménynek a nemrég épült Aréna Pláza adott otthont, mely döntő délután 15 órakor kezdődött. Mi Bertával, Csillával, Lillával és Barbival délután fél kettőkor találkoztunk a 2-es metró keleti pályaudvari megállójánál, majd onnan gyalog mentünk a Plázába, így már nem sokkal kettő előtt ott voltunk. Mire a döntő helyszínére értünk, már javában hangoltak, akkor épp egyik házi Kedvencünk, a Zanzibar, mint az esemény egyik fellépői, akik a szegedi Nagy Renátával adták elő "Érintés" című dalukat. Egész pontosan Reni és Rita énekelték duettben. A nagy sikerű produkciót azonban sajnos a zsűri nem a legjobbnak értékelte, szomorúsággal töltött el, hogy csak első helyezettet hírdettek, így az nem derült ki, hgoy Renáta hányadik helyezést érhetett el - nekünk azonban - mindentől függetlenül - ő tetszett a legjobban, nem elsősorban azért, mert Ritával énekelt - de természetesen engem személy szerint, mint Zanzibar-rajongót nagy boldogsággal töltött el, hogy Ritáék a nevüket adták ehhez, és hogy foglalkoznak fiatal, tehetséges énekesekkel, akik egyszer talán még éppen olyan elismertek lesznek, mint amilyenné Ritáék az elmúlt tíz év alatt lettek. **** **** **** A vasárnapot pedig Édesanyáméknál töltöttem...

E hét csütörtök este igazán kellemes zenei csemegében lehetett része azoknak, akik - velem együtt - ellátogattak a Fonó Budai Zeneházba. Ráadásul teljesen véletlen egybeesés, hogy a Civil Rádió elindított egy új kezdeményezést, egy Civil Klubot, mely egy hetente jelentkező rendezvénysorozat a Fonóban, melyben Rádiónk különféle műsorai, illetve azok készítői mutatkoznak be Hallgatóinknak, külön, minden egyes kategóriában, mint például szociális témában, környezetvédelemben, a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó műsorok, vagy épp a könnyűzene, azon belül is - e héten épp - a rockzenei műsorok készítői mutatkoztak be - ezzel is népszerűsítve a Magyarországon sajnos egyre ritkábban játszott műfajt, a rockot, a bluest, a dallamos metálzenét. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy elfogadta meghívásunk a legendás Mini együttes frontembere, Török Ádám énekes, zeneszerző, fuvolista. Valamennyi, a kötetlen - a Fonó büféjében lezajlott - beszélgetésben résztvevő műsorkészítő és természetesen a Művész Úr is egyetértett abban, hogy ma nincs igazán kimondott rockzenei rádió, ahol e műfaj igazán képviseltethetné magát - mi azonban igyekszünk olyan zenei arculatot formálni, melyben javarészt az élő zene kap lehetőséget, teret. Eddig is vállalható volt a Civil Rádiónak ezen arculata - de most elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy méginkább vállalhatóvá, egyedivé, azonosíthatóvá tegyük.

A kötetlen diskurzus egyte háromnegyed nyolcig tartott, már csak azért is, mert Török Ádám még egy esti fellépésre igyekezett, sokan pedig talán épp hazafelé indultak. Szép számmal voltunk a közönség soraiban is, jómagam, bár rendelkezem némi zenei ambícióval, inkább csendes megfigyelője, hallgatója voltam a "szakértők" beszélgetésének. Nem így este 20 óra után, amikoris - teljesen véletlen egybeesés talán, vagy - ki tudja, lehet, hogy mégsem - a Kormorán Memory Band Klubkoncertjét és egy-vendégzenekar első szereplését hallgathattuk, élvezhettük a Fonó színháztermében. A Kormorán Memory Band Magyarország - talán - első folkrockzenekara, aely több, mint három évtizede színfoltja a magyar rockéletnek,  a rockzenét magyar népzenei motívumokkal ötvözve - így jól megférnek egymás mellett a basszusgitár, a torzított gitárok és a hegedűk, időnként a fuvola, vagy épp a duda. A kellemes zeneszámok közben pedig a Zenekarvezető Margit József, basszusgitáros, énekes remek sowman-ként, műsorvezetőként is fokozta a remek hangulatot, még, ha sajnos alig lehettünk vagy ötvenen, néhány asztal,, rajtuk gyertyákkal, körülöttük székekkel - vagyis a hangulat sokkal inkább volt klubhangulat, mint egy színházi előadás.  A KMB  koncertjét pedig egy meglepetés-zenekar "szakította meg" - amely nem más, mint a hajdan engem is tagjai sorában tudható Déva, melyet Ricsi - mint utóbb kiderült - újjá szervezett, a billentyűknél jelenleg a "Nem adom fel" együttes ifjú tehetsége, zeneszerzője, Varga Árpád, Benjey (vagy ahogy fellépésük végén Ricsosz bemutatta, Golyó) foglalt helyet, és vitt remek harmóniákat minden egyes dalba. Ricsi zenei világa sokban hasonlít a KMB világához, mégis egyedi, a hangszerelés is kicsit más, főleg azért, mert általa a fuvola, mint szólóhangszer dominál. Ami számomra külön öröm, hogy Ricsi régóta dédelgetett álma vált valóra ezen az estén, melynek egyelőre csak a Fonó és ez a kis közönség volt szem- és fültanúja, de hamarosan talán nyílvánosságra kerül a Zenekar hangmérnöke, Miks Csabi által készített felvétel. Sokakban merülhet most fel a kérdés, hogy ez milyen érzelmeket váltott ki belőlem? Nos, az első pillanatban, amikor még odakint az előtérben meghallottam a beállást, a hangpróbát, és  Ricsiéket (mivel előzőleg nem tudtam, hogy ők is itt lesznek), kicsit összeszorult a torkom, elő-előjöttek a régi - ma már fájó - emlékek, hogy bizony mennyi közös szép hétvégénk, meg hétköznapunk is volt együtt. S hogy amit Ricsi egykor velem képzelt el, s álmodott meg, ma mással váltja valóra egy ostoba, mondvacsinált félreértés, gyermeteg dolog miatt. Majd mikor már odabent voltunk, és kezdetét vette a remek koncert, melynek végén  vastapssal köszöntük meg nekik azt a kellemes bő vélórát, amit szereztek nekünk, egyre inkább azt éreztem, hogy teljesen lényegtelen, hogy velem vagy nélkülem, velem vagy mással, a lényeg, hogy Ricsi álma megvalósult - és számomra ez volt az igazi öröm. Mert bizony számomra sokkal fontosabb a mások öröme, talán kevésbé örültem volna, és lettem volna boldog odafent a színpadon, ha én is ott álltam volna köztük, mint így, idelentről, a közönség soraiból, látva, hogy egy régi jóbarát mennyit fejlődött az elmúlt csaknem 12 évben, és íme, hová jutott. Nyílván nem a csúcsra, talán még a közelébe sem, de jó úton halad afelé. És ha már ezen az estén szó esett a rockzenéről, hogy milyen kevés teret is kap a magyar médiában - hát - meg is ígértem Ricsiéknek - a Civil rádióban gondoskodni fogunk arról, hogy minél nagyobb teret kapjon, és ezzel együtt a Déva is minél több lehetőséget kapjon a megmutatkozásra.  Rövid bemutatkozásuk után volt lehetőségem gratulálni nekik személyesen is, hiszen a két zenekar műsorai között volt egy-egy 10-12 perces technikai szünet az  átszerelés miatt.     Az est végén pedig a KMB tagjaival is, köztük is elsősorban Jeney Szilveszterrel - akivel Ricsosz pár éve egy szerencsés véletlen folytán jó barátságba került, így ennek köszönhetően mutatkozhattak be e szűk nyílvánosságnak - váltottam pár kedves szót,  már az sem  volt érdekes, hogy mindenki mindenkivel  összebarátkozott, összetegeződött (mi is Szilveszterékkel).       A KMB műsora alatt az első sorban lévő asztaltársaságban mellettem Árpi ült, akit talán most láttam leginkább boldognak, ugyanis - úgy tűnik - megtalálta élete párját, Sugár Anna jeltáncművész személyében, vagyis úgy tűnik, túl a harmincon mindketten egymásra találtak,, örömmel újságolták, hogy Árpi néhány hete megkérte Anna kezét - a hivatalos eljegyzés pedig idén júniusban lesz.

Végre, igazán boldog emberek társaságában lehettem, így magam is boldogsággal, és egy kellemes zenei élménnyel a szívemben indultam haza, már este 11 óra után - köszönet érte Nektek, akik szívetek, lelketek beleadtátok  odafent...