"Sok küllő sokra megy" - Székely György szavai, gondolatai ezek, aki 2004. novemberében alapította meg a Magyarországi Tolókocsi Alapítványt, amely immár csaknem 30 közintézménynek adományozott kerekesszéket, melyet az érintett intézményeknek pályázat útján ítélnek oda. Legutóbb a Budapesti Módszertani Szociális Központ Egészségügyi Intézete. Egy erről készült riportot hallhattak ma a kedves Rádióhallgatók a Civil Rádió "Handycap" rovatában ma délután, a riportot a 2006. június 13-án délelőtt, az Egészségügyi Intézet Tanácstermében lezajlott átadóönnepségen készítettem. Székely György néhány szóban mesélt magáról is, 1923-ban született Kecskeméten, egy nyomdában dolgozott, mely a család tulajdonában volt, majd 1956-ban Amerikába ment, ahol 2001-ig élt, csak rövid alkalmakra járt haza Magyarországra. Amerikában került kapcsolatba hátrányos helyzetű, sérült emberekkel, majd 2001-ben már idehaza fogalmazódott meg benne az a gondolat, hogy létre kellene hozni egy alapítványt ezen emberek, illetve ezen emberekkel foglalkozó intézmények megsegítésére. 2004. novembere óta azonban már nem csak kimondottan egészségügyi intézmények juthatnak hozzá pályázati úton kerekesszékhez - néhány hónappal ezelőtt például az Országos Széchenyi Könyvtár kapott egyet. A Székely Györggyel készült interjú után Dr. Gajdácsi Áráddal, a Budapesti Módszertani Szociális Központ Egészségügyi Intézetének főorvosával beszélgettem, aki - többek között - említette, hogy az Intézmény hajléktalanok orvosi ellátásával foglalkozik, egy 73 ágyas egészségügyi részleg biztosítja a főképp fagyási sérült, amputált betegek lábadozását. A Főorvos úr egyébként az orvosláson belül belgyógyászattal foglalkozik, s az utóbbi években nagy és izgalmas kihívásnak tekinti a hajléktalanok egészségügyi ellátását, rehabilitálását, s ahogy elmondta, jó látni, hogy az évek során elvégzett munka meghozza gyümölcsét.