A hosszú hétvégén volt alkalmam jóelőre elkészíteni néhány műsorom anyagát. Sőt, az elkészítések mellett még előkészítésekre is futotta, jónéhány közelgő interjút sikerült leegyeztetnem főképp emailben, mivel a hosszú hétvégén telefonon mégsem akartam senkit sem felhívni.
Ma délután a SOTE Ortopédiai Intézetének Gyermekosztályán jártam, annak kapcsán, hogy az Intézmény egy darab kerekesszéket nyert a Magyarországi Tolókocsi Alapítványtól. Sikerült interjút kérnem Dr. Szőke Györgytől, a Gyermekosztály Főorvosától, aki egyebek közt elmondta, hogy az Intézményben sok, születésétől fogva sérült, mozgáskorlátozott gyermek jár, sokan műtétesek, így nagy szükségük van a kerekesszékre, legalábbis addig, ameddig valamennyire fel nem épülnek. Arra irányuló kérdésemre, hogy van-e esélyük a teljes gyógyulásukra, a Főorvos Úr egyértelműen hangsúlyozta, hogy sajnos teljesen nem fognak meggyógyulni, de valamennyire tudnak rajtuk segíteni a különböző műtéti beavatkozásokkal. Az ünnepélyes átadáson jelen volt még Székely György Alapító, aki 1923-ban született Kecskeméten, nyomdász volt, annak idején a Petőfi Nyomda az ő családjának tulajdona volt. Majd miután nyomdájukat államosították, és az 1956-os forradalom is elbukott, Amerikába ment, és ott élt egészen 2001-ig. Időnként persze hazalátogatott, de véglegesen csak 2001-ben tért haza Magyarországra családjával. 2004. novemberében álmodta meg a szó valódi értelmében Alapítványát, egyik éjjel félálomban mondta feleségének, mi lenne, ha létrehozna egy ilyen alapítványt s néhány hét alatt felesége mellett több támogatóra is talált. A mai alkalommal immár a 43. kerekesszéket adhatták át boldog új tulajdonosuknak ezúttal a SOTE Ortopédiai Intézete Gyermekosztályának. A kerekesszéket Dr. Deutch Róbert Kuratóriumi Tag adta át. A köszöntők után a Roll Dance kerekesszékes tánccsoport kedveskedett egy rövid produkcióval. Egy kerekesszékes úr egy ép hölggyel a Monti csárdás feldolgozására táncolt. Ahogy mondani szoktam, ilyenkor sajnálom, hogy rádióban, s nem televízióban dolgozom, mert ezt jó lett volna bemutatni a Nagyközönségnek. Dr. Szőke Főorvos Úr még azt is említette még beszélgetésünk végén egy erre irányuló kérdésemre, hogy egyelőre a Gyermekosztály használja ezt az adományt, de természetesen ezt az Intézet kapta, ha tehát máshol is szükség lesz rá, akkor bárki rendelkezésére bocsátják majd. Székely György Alapító pedig ígéretet tett arra, hogy amennyiben módjukban áll majd, továbbiakban is igyekeznek segíteni az Intézményt, lehetőségeikhez mérten. Nagy örömünkre szolgál, hogy neves művészek, mint pl. a kiváló humorista, Sass József és társulata is támogatja az Alapítványt. Legközelebb épp az ő műsorukat láthatja, hallhatja a Nagyközönség, egész pontosan május 12-én este 19 órakor a budatétényi Campona melletti színpadon. Ez egy jótékonysági műsor lesz, melynek bevételét az Alapítvány javára ajánlják fel Sass József társulatának tagjai.
Esti Fillagória adásunkban pedig a múlt pénteken készült riportot hallhatták Hallgatóink. Ráadásul, hogy fokozzam a hangulatot, s Hallgatóink minél inkább érdekeltek legyenek műsoraink hallgatásában, játékkal is szeretnék kedveskedni számukra, vagyis minden adásban értékes színházjegyekért lehet játszani, mely jegyeket Rádiónkkal szoros együttműködésben álló színházak, koncerttermek ajánlanak fel reklám nélkül. Még kéthete határoztam el, hogy minden alkalommal egy-egy, az előző adások valamelyikéhez, de leginkább az aktuálisat megelőző adással kapcsolatos kérdést teszek fel Hallgatóinknak, s az első helyes megfejtő, aki ha úgy gondolja, természetesen adásban is elmondhatja a helyes megfejtést, két darab jegy boldog tulajdonosa lehet, hogy egy közeli hozzátartozójával is megoszthassa az élményt. Mai kérdésem az volt, hogy idén hányadik születésnapját ünnepli a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona mivel előző adásunkban Fehér Anna Igazgatóasszonnyal készült, és eredetileg még március 16-i Handycap adásunkban bemutatott riportom ismételtük meg mivel tervezett interjúalanyaim nem válaszoltak megkeresésemre. A helyes megfejtés a 25. lett volna, mivel a Gyermekotthon 1982-ben alakult. Mivel azonban nem volt egyetlen telefonáló sem, ezért nálunk maradt két nyereményjegy egy, a napokban megrendezésre kerülő koncertre.