Az elmúlt hét vége és a mostani hét eleje kicsit összeolvadt, mivel ezév október 23-a keddre esett, így a 22-i hétfői munkanapot 20-án szombaton dolgoztuk le. Így viszont háromnapos szép hétvégét hagytunk magunk mögött. Vasárnap itthoni házimunkán kívül semmi különös dolog nem történt (mosás, takarítás, ahogy az lenni szokott), a hétfőt és a keddet viszont együtt töltöttük Melindával - most először, hogy Melinda két napot töltött el nálam. Az időjárás kedvezőtlen volt szabadtéri programokhoz, persze sokfelé zajlottak megemlékezések az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 51. évfordulója kapcsán, a békés megemlékezéseket a Fővárosban kisebb-nagyobb rendbontások, szélsőséges tüntetések zavarták meg, melyeknek azonban a rendőrség hamar véget vetett - ez azonban azon kívül, hogy mindezekről a televízióból értesültünk, mit sem befolyásolta a jó meleg itthon és a kettőnk szívében, lelkében uralkodó jó közérzetet. A 22-i, hétfői nap egy hosszan átbeszélgetett éjszakával ért véget, amikoris megesküdtem Melindának, hogy a jövőben igyekszem többet foglalkozni, szeretnék minél többet törődni a Családommal, a Barátokkal, így vele is, szeretnék minél többet vele lenni, mert már szinte egészségtelenül sokat dolgozom, és nem biztos, hogy normális dolog az, ha az ember ennyire csak a munkájának él. Jóleső érzéssel töltötte el szívem, hogy Melinda megígérte, hogy rá mindenben számíthatok, és megérti, ha időnként fáradt vagyok, mert sokat dolgozom, de bármikor bármit elmondhatok neki, ami belül a szívemet nyomja. Sajnos a hosszú hétvége amilyen csodálatos volt, olyan gyorsan el is múlt, a hétköznapok szürkesége változatlan, ám most mégis könnyebben viselem, tudva, hogy nemsokára újra találkozunk, méghozzá a most következő vasárnap.
