HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

AMÍG CSAK ÉLÜNK...!

2007.11.17. 22:48 RUZSA_VIKTOR

Ma egy igazi, hamisítatlan bulinak lehettünk tanúi, melyre Budapest új, november 15-én megnyílt Plázájában, az Aréna Plázában került sor. Az üzletközpont megnyitója e hét végén, négy napon keresztül tart, csütörtöktől egészen most vasárnapig. Délelőtt fél tizenkettő után találkoztunk Melindával a 2-es metró Astoria megállójánál, majd onnan egy gyors ebédre feljöttünk lakásomra. Ebédre rántott pulykamellet ettünk rizzsel, majd egy röpke fieszta után, úgy negyed öt felé elindultunk az Aréna Plázába. Mivel Melinda tudta, hová kell mennünk, mert édesapja dolgozott a bevásárlóközpont építkezésén, így nem volt nehéz dolgunk, tudtuk, hogy a Pláza a Keleti pályaudvar tőszomszédságában, az egykori Ügető helyén épült, a Kerepesi úton, a Stadionok irányában. Már fél hat körül oda is értünk, így miután egyszer körbesétáltunk a Pláza földszintjén, és felfedeztük a színpadot, kisétáltunk, egy darabig elsétáltunk a Stadionok irányába, majd onnan vissza, és nem sokkal háromnegyed hét után ismét a földszinti színpadnál voltunk, ahol ekkor kezdődött Gáspár Laci koncertje. Ezalatt mi megvacsoráztunk, sonkás-zöldséges szendvicset ettünk, továbbá Melinda egy Colával, én pedig egy jó erős feketekávéval igyekeztem magam feltuningolni a közelgő Crystal-koncertre, melyre este nyolckor került sor. Természetesen Bertával és Csillával is találkoztunk, sőt, egy újabb Hölgy-taggal is bővült csapatunk Lilla személyében, akit Berta egy korábbi Crystal-koncerten ismert meg. Ma sem csalatkoztunk kedvenceinkben, fergeteges hangulatot varázsoltak a frissen nyílt bevásárlóközpont színpadára, így aki addig lankadt, az is felébredt, és jókedvre derült a buli alatt. A koncert után volt alkalmunk egy kis kötetlen, baráti beszélgetésre Tibiékkel, emellett a „Világok Hangjai Extra” CD/DVD-t is dedikáltattuk – dedikálták is nagy-nagy szeretettel, névreszólóan. Nem sokkal este fél tíz után indultunk el hazafelé, ismét gyalog, így már negyed tizenegykor itthon voltunk. Most, hogy e sorokat írom -  Melinda pedig épp a zuhany alatt -, még most is e fergeteges hangulatú koncert hatása alatt vagyok – de ki az, aki nem azok közül, akik ott voltak? Köszönet ezért mindenkinek, kinek ebben része volt, élen természetesen a CRYSTAL-lal! A koncerten találtunk is egy közös dalt Melindával, melyet együtt is énekeltünk, és lassúztunk is rá – ez a dal pedig a Crystal első, „Két utazó” című albumának harmadik dala, az „Amíg csak élek…” Ez mindent elárul kapcsolatunkról…!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr126083415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Berta 2007.11.17. 23:04:22

Viktor! Jó kis közeli képet raktál ám fel! :D
süti beállítások módosítása