E hét szerdai "Fillagória" adásunkban egy újabb helyszíni beszámolót hallhattak Hallgatóink. Beszámolót? Inkább úgy mondanám, hogy egy sokunkat érintő problémával kapcsolatos riportot, melyet az elmúlt két hétben, az előző két hétfőn készítettem a budapesti Vakok Állami Intézetében, a Hermina u. 21-ben.
Még annak idején, az újévi bulin, miután már a hangulat a tetőfokára hágott az ünnepség után, Szuhai Nóra is odajött gratulálni nekem, de mindjárt meg is keresett egy fontos problémával, jelezte, hogy van egy ismerőse, Lengyel Ingrid, a Vakok Állami Intézetének Rehabilitációs Igazgatója, aki egy fontos problémára szeretné felhívni a nyílvánosság figyelmét: nevezetesen a nyolcadik osztályból, illetve a középiskolából kikerült látássérült fiatalok foglalkoztatásával kapcsolatos problémára. Nóra pedig rám gondolt, hogy én talán tudnék neki segíteni ebben, ha mással nem, a nyílvánosság erejével. Így kerültem kapcsolatba az Intézettel, ahová annak idején korábban bejáró tag voltam, hiszen annak idején az Intézetben hallottam először arról a képzésről, amelynek során elsajátíthattam a rádiózás alapjait. A lényeg, hogy miután Ingriddel felvettem a kapcsolatot, sikerült megszervezni egy olyan találkozót, melynek során egyfelől az Intézet dolgozói felvázolhatták e problémát, másfelől néhány - egészen pontosan négy - érintettet is megszólaltathattam e témában, hogy mondják el ők maguk, ők hogyan látják, és hogy nekik konkrétan mire volna szükségük. Mert - ahogy mondani szoktuk - a rossz segítség nem segítség. Sok emberben megvan a jószándék, csak időnként elfelejtik megkérdezni magukat az érintetteket egy-egy problémával kapcsolatban, kezdve az utcai segítségnyújtástól az oktatáson át egészen a nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatásig, vagy például az akadálymentesítést is ide lehetne sorolni.
Így aztán a múlt héten hétfőn délelőtt 10 órára - előzetes egyeztetést követően - sikerült megszerveznem e riport első részének felvételét, egy olyan találkozót, melyben az Intézet dolgozóival beszélgethettem. Elsőként: Szabóné Berta Irénnel, az Intézet Igazgatójával beszélgettem, aki röviden - miután 4 éve ezen Intézet Igazgatója - mesélt Intézetük foglalkoztatással kapcsolatos szerkezeti felépítéséről: egyrészt említette a Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportját, mely felnőtt korban látásukat vesztett embereknek segít a társadalmi beilleszkedésben, mentálhigiénés problémáik megoldásában, az önellátásban, a különböző dolgok "vakos" elsajátításában, másrészt mesélt a fiatalok foglalkoztatásáról, egy védett foglalkoztatóról, mely az Intézet keretei közt működik. Következő beszélgetőtársaim : Lengyel Ingrid Rehabilitációs Igazgató és Tilman Zsolt foglalkoztatás-szervező voltak. Mindketten fontos feladatuknak tartják a különféle munkáltatókkal való kapcsolattartást, az egyes oktatási intézményekbe és munkahelyekre való beilleszkedést. Zsolt emellett segít a látássérültek elhelyezkedésében, álláskeresésben, szükség esetén szakmai önéletrajz megírásában. Az első részben végezetül - egykori gimnáziumi matematika-fizikatanárom - Szóda Lajos fejlesztőpedagógussal beszélgettem, aki néhány évvel ezelőttig a Kós Károly Dolgozók Gimnáziumában tanított, többek között látássérülteket is, de most az utóbbi néhány évben ebben az Intézetben fejlesztőpedagógus, vagyis a középiskolás fiatalok felkészítésében vállal fontos, segítő szerepet, hogy minél többen, és minél jobb eredménnyel eljussanak az Érettségiig. Emellett egy tanár kollégájával fontosnak tartják a látássérülteknek az informatikában való felzárkóztatását.
Ezt követően néhány érintettel is sikerült találkoznom, velük már e hét hétfőn délután 3 óra után - műsorunk második részében velük beszélgettem: elsőként Gundel Árpád gyógymasszőrrel, aki egy különleges, ugynevezett "mobil" cégnél dolgozik, melynek lényege, hogy ugyan van állandó székhelyük, de ott ténylegesen csak az adminisztrációs munkák folynak, egyébként pedig a náluk dolgozó masszőrök maguk járnak ki házakhoz, nem csak magánszemélyekhez, hanem akár cégekhez is, látó sofőrök segítségével. Árpád örömét fejezte ki atekintetben, hogy klienseik jól fogadták e kezdeményezést, és szerencsére munkájukkal meg is vannak elégedve. Vele kezdtem a beszélgetést, mert neki ezután el kellett mennie, így ezután három hölggyel folytatódott a műsor: Kovács Erika keramiussal, aki az Intézet keretein belül működő védett foglalkoztatóban dolgozik, kerámikákat készít, akár megrendelésre is, különböző színben, vagy akár képkereteket, dísztárgyakat is szívesen készít. S hogy hogyan tudja megkülönböztetni a különböző színeket? - hangzott el e jól irányzott kérdés részemről - Úgy, hogy vannak gyengénlátó Kollégái, akik segítenek a szétválogatásban, de természetesen csoportvezetőjük segítségére is számíthat; Sike Tamásné szőnyegszövő különféle hulladékanyagokból - például zoknikarikákból - készít szőtteseket, főképp szőnyegeket; Bánsági Viktória eredeti végzettségét tekintve gyógymasszőr, jelenleg az ERFO (Erzsébetvárosi Foglalkoztató) Ipari- Kereskedelmi- és Szolgáltató KHT-nál nyomdai kisegítőként dolgozik, de természetesen sokféle munkát végeznek, mikor mit kapnak, legyen az szalvétacsomagolás, konnektorok összeszerelése - néhány apróság, mely valamennyi háztartás elengedhetetlen kelléke. Előbbi két érintettnek első munkahelye az intézeti védett foglalkoztató, Viktória azonban az ERFO-t megelőzően fürdőben is goldozott gyógymasszőrként, így számára már inkább természetes az integráció, bőven van tehát összehasonlítási alapja e két foglalkoztatótípus között, vagyis az integrált és a védett munkaközösség között. Fontosnak tartja, hogy "a mai világban az embernek örülnie kell, ha van munkája, mert..." - ahogy fogalmazott - "...egyetlen munkahely sem örök". Továbbá mindnyájan fontosnak tartják, hogy megmutathassák magukat, s hogy az "épek" hagyják, hogy kibontakozhassanak, hogy megmutathassák magukat, hogy ők is éppen ugyanolyan emberek, és ugyanúgy képesek bármire, még, ha a látásuk helyett más érzékszervüket használják is, mint bárki. Ők is ugyanúgy tudnak segíteni, és segítenek is egymásnak és másokon, ha probléma merül fel egy munkahelyen, vagy egyáltalán, egy közösségben...
Úgy érzem, nagyon tanulságos beszélgetés volt - köszönet érte Beszélgetőtársaimnak, és Önöknek, Nektek, kedves Hallgatók, hogy meghallgatásra talál majd - remélhetőleg minél szélesebb körben.
